A NŐ ÖRÖK

A NŐ ÖRÖK

„Az évek jöttek, mentek, elmaradtál Emlékeimből lassan, elfakult Arcképed a szívemben, elmosódott A vállaidnak íve, elsuhant A hangod és én nem mentem utánad…” (Juhász Gyula)

Kárpáti Zsuzsa
Kárpáti Zsuzsa
Vendég

Sírunk az igazi férfiak után, hétköznapjaink erős, oltalmazó hősei után, miközben mi, nők sem vagyunk már valódiak:  latexbe csomagolt szilikon plázacica lett a XXI. századi szépségideál.

A leharcolt szedán a piros lámpánál várakozott a szokásos hétköznap délutáni dugóban. A benne ülő középkorú férfi talán még a kocsijánál is leharcoltabbnak tűnt így a munkanap végén, és úgy is érezte magát. Kocsija légkondija rögtön az első melegebb nyári napon felmondta a szolgálatot, úgyhogy most szinte saját levében főtt a júliusi kánikulában. Hiába húzta le az ablakot, azon csak még forróbb levegő tódult be. 
Egyre élhetetlenebb a város – állapította meg rezignáltan. Régen árnyat adó fasor húzódott végig az utca teljes hosszán. Jól emlékszik, mert gyerekkorában a közelben laktak, gyakran biciklizett errefelé. A fákat mára kivágták, pár éve parkolóhelyeket alakítottak ki a szűk utcácska mindkét oldalán, úgyhogy a könyörtelen Nap most akadálytalanul tűzött a veszteglő kocsisorra és a járókelőkre. 
Sok minden változott errefelé – nézelődött unottan, a zöld jelzésre várva. A kirakatokhoz tartozó üzletek tulajdonosai – úgy tűnik – itt is szinte hetente cserélődnek. Amott régen varrógépjavító volt, most valamelyik mobilcég bérli a helyiséget, ha jól látja. A fagyizó helyére kínai üzlet költözött, és a műbútorasztalos műhelyét is lebontották már: csupaüveg társasház épül a romjain. 
Már semmi sem a régi, húzta el a száját, amikor viháncolva közeledő lánycsapatot vett észre a túlsó járdán.  Hová tűntek az igazi nők?! A tapadós miniszoknyát, falatnyi farmersortot nem lebbenti meg a lengedező nyári szellő, a vakolatvastagságú smink nem engedi, hogy a napsugár rózsaszín pírt csókoljon a lányok arcára. A platformos sportcipőkben a légies suhanásból darabos trappolás lesz, csak úgy csattan a forró aszfalt. Lemondóan fordította el a fejét új, érdekesebb látnivalót keresve, mikor szeme sarkából színes villanásra lett figyelmes: az utca túlfelén egy karcsú nőalak tűnt fel.

 
A húszas évei végén járhat, maximum harminc – állapította meg szakértő szemmel. Azzal a tekintettel méricskélte a nőt, ami azoknak a férfiaknak a sajátja, akik tudják: senki sem figyeli őket. Könnyű gyolcsruhát, vállra terített tarka selyemkendőt látott a szellőben lobogni, a karcsú bokákat keskeny bőrcsík ölelte kacéran. A lustán feltűzött konty elszabadult tincsei játékosan kunkorodtak a kipirult arcocska körül. A férfi önkéntelenül kihúzta magát ültében, úgy gyönyörködött a látványban.  A fiatal nő észrevett valami érdekeset az egyik kirakatban, megtorpant. A hirtelen mozdulattól hullámot vetett a ruhája, a kivillanó combra odakapta a fejét a mellette elhaladó nagykamasz: szégyenlős bámulata nem volt sértő, inkább csak hízelgő, ennek megfelelően bájos mosolyt kapott válaszul. A férfi a fiút nézve somolygott: „Tetszik, mi, te mamlasz?” Aztán mohó pillantása addig kísérte a csinos nőalakot, míg az el nem tűnt a sarkon.
Hangos tülkölés riasztotta fel az ábrándozásból. Falatnyi bőr rövidnadrágból kivillanó izzadt combok váltották ki ezt az „elismerést” egy csapat nyálát csorgató, pattanásos srácból, akik az előtte álló kocsiban bőgették a zenét. A combok tulajdonosa, egy - a férfi szerint roppant előnytelen – tapadós miniruhába öltözött fiatal lány szándékolt flegmasággal dobott egyet nyirkossá izzadt haján, majd pataszerű cipőin elégedetten továbbcsattogott, boldogan, amiért elérte a kívánt hatást. 
A lámpa időközben zöldre váltott, végre meglódult a kocsisor. A srácok még egyszer rátenyereltek a dudára, majd hangos gázfröccsel elviharzottak. 
A férfi elhúzta a száját. Öregszik? Biztosan. Mindenesetre elhatározta: ha hazamegy, beszélni fog a lányával arról, milyennek is kell lennie egy igazi nőnek. Elmondja neki, hogy legyen magabiztos, de ne rámenős; inkább bájos, mint kihívóan szexis, inkább kedves és szellemes, de semmiképp ne nagyhangú okoskodó. Legyen szorgalmas és házias, és majd ha eljön az ideje – remélhetőleg évek múlva - csak olyan srácot tűrjön meg maga mellett, aki ezt értékelni tudja. 
Majd kitalál valami ürügyet, hogy szóba elegyedhessen vele. Nem lesz egyszerű, a lánya valószínűleg csak a szemét forgatja majd, és leinti, mint már annyiszor, mióta kamaszodik. De akkor is elmondja neki mindezt, mert tudnia kell: igazi férfit csak igazi nők érdemelnek.



Előző Következő