Amolyan széle hossza egy asszonyság volt

Amolyan széle hossza egy asszonyság volt

Sanyii.hu
Sanyii.hu
Múlt

Klasszikus rombusz forma, széles csípővel, hatalmas hassal keskeny vállakkal és már- már szép bokával.
160x160 a legnagyobb átlóknál.
Reggel felkelt, rákényszerítette magát. hogy ágy szélére ülve párszor megpróbálja összenyomni a hasát, aztán végül mégis csak a lábával kutatta ki a nyuszifüles mamuszt.
Szuszogva ment a konyhába, rárogyott egy hokedlire amiről minden irányban lelógott, megitta a kávéját, tisztálkodott bár tudta meleg napokon, hogy hamarosan testét elönti az izzadság savanyú szaga ami ellen nem tehet semmit.
Hála istennek ez a nap nem volt meleg.
Tél van, isten adta hófehér, kristálytiszta levegőjű tél.
Húsos kezével szalonnát irdalt, spájzból magokat keresett aztán felvette a sapkát, sálat, nagykabátot.
Cipőt nem tudott , képtelen lett volna bekötni, az ura meg már rég elhagyta, gyermekei messze városban, éppen tegnap írták, hogy idén húsvét után, karácsonykor sem tudnak a dologtól szabadulni.
Neki muszáj volt kimenni, hiszen attól, hogy a kert lakóinak ő nem gazdája, isten szabad teremtményei sem halhatnak éhen!
Szerette a dalt a madárban, szerette mókusban a vidámságot ha ablakból látta és mindig mosolygott ha szomszéd cica megpróbálta levadászni a szalonnát a fáról.

Nagyon nehezen mozgott a hóban.
Szinte csak vonszolta magát, nem is lépett, csak úgy húzta a lábát, egyiket a másik után.
Bokáját marta a hideg hó, és a hasa ahol kilógott a ruhából majd lefagyott, akárcsak a keze.
Minden más testrésze izzadva küzdött az erőpróba ellen, ami másnak csak talán egy kellemes reggeli séta lett volna, már ha az az 50 méter a háztól a hóval borított körtefáig, séta lett volna bármely más halandónak.
De neki olybá tűnt mintha megmászta volna a világ három legnagyobb hegye közül valamelyiket.
Mosolygott magán, bár nem élvezte ezt a helyzetet.
Pár órája még álmában táncolt, sergett- forgott mint leány korában...
Most meg tessék Csomolungmának látja a talicska mellé összehordott hókupacot.
Minek is ébredt fel megint???

Álmában sosem kövér, mindig fiatal.
Szinte nem is hat rá a gravitáció, olyan jók ezek az álmok, és olyan fájdalmas amikor hajnalban kinyílik a szeme.
Nem sok dolga van már a világban, van, hogy hetekig meg se csörren a telefon.
Hiába a világháló, az ő tanácsára , régimódi gondolataira nincs ott szükség.
-Ej minek öregedtél meg Mari, korholja magát senki által se hallva.

Nem ér el a fáig.
Ez az utolsó jó cselekedete befejezetlen szimfóniája marad a madaraknak, de már estében tudta, hogy az ő dalának lemeze ma a végére szalad.
Elesik és képtelen felállni, kezéből kiesik a szalonna, szétszóródnak a magvak.
A madarak már megtalálják az eleséget és talán a mókus is lopott már belőle, mire a postás megtalálja.
Sürgősre kéri az a mentőt, de teste már nem akarja ezt a létet.

A mentősök nem rossz emberek, de segíteni már nem tudnak.
Elhagyja a szájukat némi gúny is talán, utalva a nagy testre meg a súlyra.
Mari látja magát kívülről, a gúnyt is és a miértjét is érti.
De hozzá már nem ér el a bántás, lelke könnyű és mint balerina a díszbemutatón, úgy táncol be a fénybe...



Előző Következő