Bámészkodás

Bámészkodás

Most, hogy ez a köhögős, hang elmúlásos, rossz nyavalya van rajtam, egy csomó mindenre van időm.

Sanyii.hu
Sanyii.hu
Humor Hétköznapok

 

Kicsit beteg vagyok. Azt mondják a nagyon okos ismerőseim, hogy túlhajtom magam, és a szervezetem jelzi, hogy ez egy kicsit sok neki. Érdekes ez, mert én meg eddig úgy éreztem, pont ez a szervezet nem bírja a tunyaságot és igényli a magas fordulatszámot a mindennapokban. No, mindegy. Most, hogy ez a köhögős, hang elmúlásos, rossz nyavalya van rajtam, egy csomó mindenre van időm. Például bámészkodni meg sétálgatni.

Leültem egy padra itt a ház előtt, pont rálátni onnan a cukrászdára, ahol a sok sütiturista múlatja az időt, habos krémesek és milliónyi kalória között. A másik oldalon pedig ott a buszmegálló, ahol fáradt emberek térnek meg a munkából, vagy éppen randira készülő fiatalok várják, az értük jövő járművet.
Az előbb egy fiatal férfi szállt le, kantáros melós nadrágban, széles vállakkal és kezdődő sörhassal. A fáradtság minden jele rajta. Görnyedt tartás, lomha mozgás, érdektelen nyúzott tekintet, talán némi ingerültség is, de egyéb életre utaló jelet nem produkál. Se egy mosoly, se egy boldog pillantás. Egészen addig, amíg meg nem jelenik egy babakocsis nő.
Egyik kezével a kocsit tolja, a másikkal a kisgyereket vezeti.
Az apa, ahogy megpillantja őket, teljesen átlényegül. Nyoma sincs a fáradtságnak, oda a görnyedt tartás és lomha mozgás, helyette úgy fut, mint akit puskából lőttek ki.
Felkapja a gyereket, közben megöleli futólag az asszonyt. Kioszt vagy ezer puszit, aztán átveszi a kocsit, és belekarol a lányba. Olyan kis intim, meghitt ez az egész.

Közben velem szemben a másik padon, kefehajú fiúk egyeztetik a programot, terembe mennek gyúrni, aztán benéznek a városba, valami akció van, olcsóbbak a menő ruhák.
Korban alig választhatja el őket pár év egymástól, a férfit a kicsi gyerekkel és a fiúkat, akikre még vár a nagy szerelem. Én meg ülök itt a padon, szipogok, mint aki hagymát vágott, időnként belefújok az orromba némi tengervíz permetet. És azon gondolkodom, vajon otthon lezártam-e a gázt...?

...

Amennyiben lehetőséged van rá, támogasd a munkámat a Patreon oldalamon, vagy vásárolj támogató bögrét! Kattints IDE!



hirdetés

Ha tetszett a tartalom, javaslom, hogy nézz körül a főoldalon. A statisztikákból úgy tűnik, hogy a hírdetések logikája miatt csak a bejegyzések egy része jut el egy-egy olvasóhoz, így bizonyosan találsz még olvasatlan tartalmakat! Jó szórakozást kívánok!
Ja, igen! Ne felejtkezz el feliratkozni a hírlevélre az különleges tartalmakért! (jobb fent, zöld gomb)
Sanyii

fotó: Photo by Dmitriy K. on Unsplash



Előző Következő