Csajos gondolatok két percben

Csajos gondolatok két percben

#MSE
#MSE
Vendég

Fázom... Odakinn szélvihar tombol nyomasztó záporokkal váltakozva. Vagy ez nem is odakinn van? Talán itt bent, mélyen bennem? Néha már nem is tudom, hogy az időjárás határozza meg az én hangulatom vagy én vagyok az, aki ezt az elhúzódó orkános ámokfutást ráhozta kicsi városom összes lakójára. Idén először begyújtottam a kandallót, közel húzódtam hozzá. Kedvenc motivációs bögrémben vitalizáló teával. Körülöttem doromboló szőrmók társaim egymáson elnyúlva élvezik a nappalit lassan teljesen körülölelő meleget. Szeretem az égő fa kissé fanyar illatát, a lángok játékát, ahogyan a tűz nyaldossa az izzó fadarabot. Kedvelem nézni, fantáziám ilyenkor határtalan. Most éppen egy főnix támadt fel előttem hamvaiból.  Mégis, közben én még mindig fázom, sem forró italom, sem kandallóm nem képes belső reszketésem elmulasztani. Unikornisos bögrémen mindennapi tantrám: semmi sem lehetetlen. Nem, semmi sem lehetetlen, ezért is várok, várom. Tudom, hogy meg fog majd érkezni, fel fog tudni melegíteni. Hiszen párszor megtörtént már életemben, felengedtem. Igaz csak időlegesen, épp csak annyira, hogy beleízleljek milyen és hogy tovább hinni tudjam, hogy képes vagyok rá. Kellettek ők, a rövidebb és hosszabb epizódok az életemben. Ha nem lett volna mindig ott az az érzés ezekben a kapcsolatokban, hogy valami még mindig hiányzik, ez még mindig nem az, talán most egy gyönyörű szerelmes történetet írnék, miközben ő óvatosan közeledne felém és mellém ülne, olyan szorosan közel hozzám, hogy még ruháinkon át is érezném bőre melegét. Akkor nem fáznék..



Előző Következő