Fél kettő

Fél kettő

Elméletileg nem kéne rá emlékeznem, szokványosnak indult, mondhatni unalmasnak.

Sanyii.hu
Sanyii.hu
Humor

Emlékszem, mintha tegnap lett volna, pedig eltelt már pár nyár, azóta a nap óta.

Elméletileg nem kéne rá emlékeznem, szokványosnak indult, mondhatni unalmasnak.
Egész nap dolgoztam, későn kerültem ágyba, elfáradtam, mint honatyáink a becsületes kormányzásba. Nem történt semmi extra.
Azonban, ahogy lehunytam a szemem, alig pár percre csupán, hajnali fél kettő környékén megszólalt a kapucsengő, mivel az előttem itt lakó süket volt, mint a Warburg ajtó, olyan hangosra volt állítva a csengő, hogy ebből a félálomból úgy ébredtem, ahogy az ember Hófehérkét képzeli, amikor a halott testébe életet lehel a nekrofil herceg. Derékszögben ültem fel tulajdonképpen. Nincs ebben semmi boldogság, vagy méltóság. Bekövetkezik, mert be kell következnie, de az ember az ilyesmit csak annyira várja, mint apáca a Valentin napot. Bennem is csak egyetlen költői kérdés motoszkált akkor: na, most kérem, akkor mi a fasz van?

Mivel a csengő továbbra is szólt, hiába tettettem magam halottnak, muszáj volt felkelni.
Először suttyomban kinéztem az ablakon, hátha piros hó esik, mert egyszer egy Jehova hittérítőnek azt mondtam, hogy akkor jöjjön vissza legközelebb, ha ez a csodás égi jelenség bekövetkezik... Hála istennek ilyesmiről nem volt szó, úgyhogy megnyugodtam abban, hogy maximum egy baltás gyilkos, vagy egy szervkereskedő banda jött hozzám, éjnek évadján. Így kissé felbátorodva, de az első tárgyat azért, ami a kezembe akadt fegyverként szorongatva, kinyitottam az ajtót. Amikor felért a lift, megdöbbenve tapasztaltam, hogy egy csapatnyi fiatal srác öltönyben, illetve pár részeg lány ünneplőben jött hozzám szerenádozni.

Nem mondanám szokványos jelenetnek, ahogy a lépcsőházban egymás mögé sorakozott ballagók, dalokat énekelnek, én állok velük szemben, enyhén farpofák közé húzott boxerben, nyálfoltos atlétában és a kezemben fegyver gyanánt, egy százas papírzsepit szorongatok, ami első blikkre bent még remek fegyvernek tűnt, pár marcona ellen.

Az még szürreálisabb volt, hogy megköszönték a négy év összes munkáját nekem, bocsánatot kértek, hogy néha rosszak voltak és adni akartak egy csokor virágot. Esküszöm meg is hatódtam volna, ha egyetlen szót is értek az egészből, azt főleg nem vágtam, hogy miért szólítanak konzekvensen Ica néninek. Hajam akkor sem volt már, voltam vagy 110 kg és a nadrágom dudorjából ítélve még valami szépet is álmodhattam. Így utólag már nem is tudom eldönteni, hogy melyikünknek volt ez nagyobb sértés, Ica néninek, vagy nekem... Sőt, volt egy pillanat, amikor attól rémültem meg, hogy esetleg tényleg Ica néni vagyok...

Összezavarodtam, mint politikus a becsületkassza előtt, de eldöntöttem, hogy én ezeknek a remek gyerekeknek nem rontom el a szerenádját, ha kell, Ica néni leszek, többé úgysem élek át ilyesmit. Már éppen betereltem volna őket egy pálinkára, amikor mögülem előfurakodott a büdös lábú nő a szomszédból, akivel utáltam egy liftbe állni, mert az ilyen alkalmak után mindig sok hétig kívántam a Pálpusztai sajtot...
És azt mondja, köszönöm gyerekek, már vártalak benneteket...

Én meg csak álltam ott, mint lófasz a hideg vízben és azon gondolkodtam, hogy ha legközelebb a felettem lakó Ukrán behajtó helyett is hozzám csengetnek be egy vészterhes hajnalon, vajon leszek-e hozzá elég álmos, hogy hagyjam magam letartóztatni?

...

Ha tetszett a tartalom, javaslom, hogy nézz körül a főoldalon. A statisztikákból úgy tűnik, hogy a hírdetések logikája miatt csak a bejegyzések egy része jut el egy-egy olvasóhoz, így bizonyosan találsz még olvasatlan tartalmakat! Jó szórakozást kívánok!

Ja, igen! Ne felejtkezz el feliratkozni a hírlevélre az különleges tartalmakért! (jobb fent, zöld gomb)

Sanyii

fotó: M W képe a Pixabay -en



Előző Következő