Kedden Soha! - 2.rész

Kedden Soha! - 2.rész

Hiába no, egy gyerek ne igyon alkoholt.

Sanyii.hu
Sanyii.hu
Hétköznapok

Az első részt ide kattintva találod!

Kínosan, vontatottan zajlott az étkezés.
Tibor egyébként sem volt a konyha ördöge, jó ha 5-6 fajta ételben mozgott, ezeket főzte felváltva, de most ez a véres hurka...
Legalább 30 perccel tovább sült mint kellett volna, még fagyosan tette be a sütőbe és a hőfok sem volt ideális.
Ennek köszönhetően olyan állagúra sült, amire a konyhaművészetének nincsen szava.
Az biztos, hogy a néhány éve egy román árustól vett, futtatott arannyal bevont gyönyörű étkészlet kicsorbult rajta és minden vágásnál lekoptatott kicsit a bevonatból.
De Tibor egyik elve az volt, hogy ételt nem dob ki, a másik pedig az, hogy magyar ember evés közben nem beszél.
Ezért aztán Zsófi nagyon kínos harminc percig nézte, ahogy apja rágcsálja a hurkát, ami annyi élvezetet tartogatott számára, mintha a seprűnyelet ette volna késsel, villával.
Nem nézett ez ki valami jól.
Zsófi egészen beleélte magát az aggodalomba, hogy apjának állkapcsa kifordul az egyik falatnál, akkora erővel kellett ráharapnia.
De amikor megszólalt, hogy" Apa..."
Azonnal leoltották.
-Nem csicseregni ültünk le lányom, aki beszél ne egyék, aki eszik ne beszéljen.
Egyébként meg, nem kecske bak repedt fasza ez, ehetnél te is...
Apja ugyanis két féle módon közelítette meg az ételeket, volt amit szeretett és volt amit nem amit nem, azt vendégségben is így utasította el.
"Ne haragudjatok, de nem eszek kecske bak faszt!"
Akármi is volt az és akárhol is kínálták.
Szerintem említeni is felesleges, hogy nem olyan sok baráti összejövetelre hívták meg.
Igazából talán ezért, talán más ok miatt, de egyetlen igazi barátján kívü,l nem volt senkije. Se haverja, se barátja.
Zsófi ezért aztán nem is erőltette a beszélgetést, várta, hogy apja megunja a kóró rágcsálást és csak nézte maga előtt az üres tányért.
Az öreg dicséretére váljék, hogy az utolsó morzsáig megette a Hurkát.
Szépen összepakolt, majd a saját kertjéből szedett szőlőből készült rozé fröccsöt csinálta meg szertartásszerűen.
Magának sok bor kicsi szóda, a lányának pedig csak nagyon kicsi bor és nagyon sok szóda.
Hiába no, egy gyerek ne igyon alkoholt.
Akkor se ha 25 éves...
Letette a poharat a lánya elé, aztán átment a saját helyére az asztalfőre.
Kicsit úgy néztek ki az étkező asztal mellett a két súlyos kristály pohárral, mintha valamiféle arisztokraták ültek volna ott a windsori birtokon, a világ nagy dolgait megvitatva.
Pedig csak Tibor, meg a lánya voltak.
Két ember, akik egyébként rajongva szeretik egymást és akik oly régen nem találják ehhez a szeretethez, meg problémák esetén a megoldás szavait.
Az öreg két ujja közé fogva tologatta a nagy asztalon a poharat.
Majd csendes, nyugodt hangon szólalt meg.
Mint mindig, amikor azt akarta, hogy súlya legyen a szavainak, egy férfi legyen higgadt, amikor döntést kell hoznia.
Ez lehetett volna akár a karjára tetoválva mottónak, csak ezt felejtette el sokszor, hogy neki nem döntenie kell egy helyzetben, hanem csak elfogadnia azt.
Ebből voltak a vitáik többnyire...
De Zsófi hallgatott, az öreg pedig beszélt...

-Tudod kislányom, én nagyon szeretlek.
Zsófi bólogatott, mert ezt tényleg tudta.
-De emlékezz vissza, hogy milyen rossz döntéseket hoztál az életed során a férfiak kapcsán.
Mennyire nem érezted azt, hogy kiben bízhatsz meg és kiben nem, hányszor hoztál volna hibás döntést a múltban, ha én nem állítalak meg?
Most persze szerelmes vagy és ki tudja miket műveltek ti ott Pesten...
De a házasság az más, az egy komoly döntés és kár azt elkapkodni.
Ott van az az "Ampulla" Gúnynevű srác, alig tudtalak tőle megvédeni. Aztán milyen élete van, nincs munkája, állandóan bajba kerül, verekszik azt mesélik, hogy fröccsökért szkanderozik a kocsmában.
És te mennyire szeretted őt ?
Emlékszel, szembeszálltál velem és gúnyoltál, amiért levelet írtam a tanácselnöknek, hogy közveszélyes munkakerülő, távolítsa el a faluból...
És igazam volt, ugye?
Zsófi nem bírta tovább és felnevetett...
Hangosan gurgulázva.
-Igen apa, emlékszem. Megvédtél. Köszönöm szépen! Örökké hálás leszek érte.
De ha jól emlékszem, a tanácselnök visszaírt neked, hogy apád emléke miatt megpróbál segíteni, de már öt éve Polgármester, nem tanácselnök és külön kiemelte, hogy nem szokott ilyen súlyú ügyekben szót emelni. De felhívja a süni csoport óvónőjének a figyelmét Petikére, mert akkor még így hívták. "Ampulla" csak húsz évvel később lett. Öt évesek voltunk. 
Az összes bűne pedig az volt, hogy bekopogott és azt mondta:
"Tótolom, Zsófita átjöhet játtani?"
Te pedig dührohamot kaptál, hogy egy ilyen kis pejnahajder nem fogja elrabolni a kicsi lányod és megírtad a levelet...
De apa, én most nem akarom ezeket a köröket lefutni...
Terhes vagyok és Tamás holnap ideutazik bemutatkozni...

Az öreg arcából kifutott a vér.
Félő volt, hogy szívrohamot kap. Hangosan fújtatta a levegőt, és majdnem becsúszott az asztal alá, mint aki elalél.
Zsófi odalépett hozzá, és megpróbálta kedvesen megölelni.
Általában ez be szokott válni, apja ilyenkor, ilyen közelről képtelen rá haragudni.
Egy darabig még játssza a haldokló hattyút, de aztán megenyhül és újra visszatér belé az élet.
De ez most más.
Apja lesöpri magáról.
És vérben forgó szemekkel, de nyugodt hangon mondja.
-Értem, tehát akkor ezek már tények, nem is az engedélyemért jöttél...
Nem is érdekelt téged, milyen fájdalmat okozol az édesapádnak!
Ide nem fog Tamás jönni, ebben biztos lehetsz!
Ha akarsz pihenni, tudod hol a szobád, a következő vonatig maradhatsz, de aztán kérlek, menj el innen...
Azzal kifordul a konyhából, de Zsófi látja, hogy a lába megroggyan minden lépésnél.
Nem megy utána.
Magára Marad az étkezőben a gondolataival...
És megvonja a vállát.
Túl van rajta.
Tulajdonképpen, úgy ment ahogy várta, bár azt nem gondolta, hogy nem kiabálnak majd, igaz azt tudta, hogy apja nem kiabálna egy terhes nővel.
Már megvette a jegyet visszafelé, mert az apja igen kiszámítható volt, még el is mosolyodott ezen...
De aztán meghallotta, hogy az apja Zokogva sír a szobában.
Olyan keservesen, mint ahogy egyszer régen, amikor az édesanyja lelépett tőlük...
Csak akkor, egyszer hallotta sírni.
És hirtelen megijedt.
Nem akarta elveszteni az apját, hiszen mindent neki köszönhetett.
Jó ember volt, de ha eldönti, hogy kitagadja, onnan nincs visszaút, látta ezt már korábban az anyjával.
Az öregnél egyirányúak az utcák, ha oda valaki bemegy, nincs visszaút.
Ezt nem engedheti meg magának, rendbe kell hoznia.
A komódhoz sétált, azon volt a sárga tárcsás telefon.
Felhívta Tamást.
Nem kell ma kijönnöd elém az állomásra.
Maradok...
Letette a telefont és bement a szobájába.
Pityeregve aludt el, fájt neki, hogy az apja nem támogatja most.
De értette is, hiszen az emberek így nyolcvan körül, már nem nagyon változnak...

A folytatásért kattints ide!

...

Amennyiben lehetőséged van rá, támogasd a munkámat a Patreon oldalamon. Kattints IDE!

Ha tetszett a tartalom, javaslom, hogy nézz körül a főoldalon. A statisztikákból úgy tűnik, hogy a hírdetések logikája miatt csak a bejegyzések egy része jut el egy-egy olvasóhoz, így bizonyosan találsz még olvasatlan tartalmakat! Jó szórakozást kívánok!

Ja, igen! Ne felejtkezz el feliratkozni a hírlevélre az különleges tartalmakért! (jobb fent, zöld gomb)

Csodálatos ajándékokat a webshop-ban találsz! (jobb fent, piros gomb)

Sanyii

fotó: Augusto Ordonez képe a Pixabay -en. 



Előző Következő