Kedden Soha! - 5.rész

Kedden Soha! - 5.rész

Minden pontosan úgy volt a temetőben, ahogy az apja kérte.

Sanyii.hu
Sanyii.hu
Hétköznapok

Az első részt ide kattintva találod!

A második részt ide kattintva találod!

A harmadik részt ide kattintva találod!

A negyedik részt ide kattintva találod!

5.rész

Minden pontosan úgy volt a temetőben, ahogy az apja kérte.
A vallásosoktól messze, a temető polgári sarkában állt a sírkő.
Nem volt rajta kereszt, vagy másmilyen utalás arra, hogy az ott fekvő hitt istenben,
Tibor az utolsó napjáig az utolsó lélegzetéig hitt a kommunista eszmékben és mint ilyen, elutasított minden más dogmát, vagy elvet.
Egy régi Munkásőr bajtársa búcsúztatta, méltatva őt apaként, és azért amit a pártért, a közösségért és a hazájáért tett.
Nem maradhatott ki a beszédből a hős apa sem, ha már fiának egész életét meghatározta,
Tibor nyilvánvalóan rosszul viselte volna ha tudja, hogy még halálában sem úszta meg, hogy ehhez az erkölcsi Dór oszlophoz hasonlítsák.
De hite szerint akkor ő már nem volt más, csak hetven kiló romlott hús és személyisége, lelke megszűnt, elindult a végtelenbe ahol nincs más mint a semmi.
Úgyhogy, ha neki van igaza, erről már nem tudott.
Ahogy nem látta zokogó lányát sem, az őt támogató fess legénnyel aki majd a férje lesz. És azt sem, hogy a temetésére a régi bajtársakon kívül nem ment el senki.
Jó ha voltak hatan-heten.
Maga az egész ceremónia nem tartott összesen 10 percig.
Végtelenül szomorúvá téve a tényt, hogy Tibor leélt 80 évét össze lehetett foglalni ennyi időben, pedig a javában az apjáról beszéltek, és arról, milyen kemény gyerekkora volt így apa nélkül felnőni, de ki lehetett volna méltó egy hős feleségének új párjaként? Senki, hangzott el a konklúzió, amire a hat fős tömeg némán bólogatott, mint a beszéd legszebb gondolatára.
Zsófi egy kicsit reménykedett benne, hogy talán tévedett és van valahol egy hely a halálon túl istenben nem hívő, de jó embereknek is...
Tibor felül nyitott sírkövet kért, ahová lehet virágokat ültetni és külön kérése volt, hogy Zsófi egy almafát is ültessen a fejfa helyére, szerette volna ha van valami haszna bomló testének.
Zsófi pontosan így tett.
Ahogy nagy részben megtette apja utolsó rendelkezéseinek zömét.
Tibor végrendelete ugyanis egy majdnem 30 oldalas dokumentum volt.
Igaza volt apjának utolsó gondolataiban, bár ezekről Zsófi nem tudott.
Lesokkolta az összeg, amit örökölt.
De nem csak őt, még a közjegyzőt is, aki a hagyatékot intézte.
Megjegyezte, hogy Zsófi apja igencsak szorgalmas ember lehetett és meglehetősen takarékos.
Ez pontosan ma volt három éve.
Ebben az évben már talán terem az almafa a síron.
És Zsófi kislánya Eszter, már ősszel óvodába megy.
Most éppen anyja lába mellett sertepertél, itt a temetőben.
És milliónyi kérdéssel bombázza anyját.
Neki még a temető nem egy szomorú hely.
Csak egy óriási játszóté,r ahol minden van amivel játszani lehetne, de nem szabad.
Érthetetlen módon csendben kell lenni és a virágokat se szabad leszedni sehonnan.
Se a gyertyákat meggyújtani és elfújni,
Láthatóan Eszter fejében a gyertyák a születésnaphoz tartoztak és minden sírkőnél ámulva mondta.
-Azta mekkoja Tojta...
Ketten voltak itt az öreg sírjánál.
Távolabb parkoltak le Zsófi pici városi autójával és kézen fogva sétáltak be a papához, akit Eszter sohasem látott.
Ahogy bandukoltak befelé, Zsófi ismerős neveket látott a sírköveken.
Gyermekkorának szereplői feküdtek ott, csendes sorokban és volt egy két név, akin őszintén megdöbbent, mert néhány hete még látta őket vagy azt hitte élnek.
Egy friss síron még álltak a koszorúk és néhány lépésnyire tőle egy megtört asszony sírt.
Zsófi elkerülte ezt a helyet, mert tudta nem tudja megmagyarázni a kislánynak, hogy ennyi virág mellett, hogy lehet egy ember boldogtalan.
Bár felnőtt mértékkel nem volt egy komoly séta a kocsitól a sírig, de Eszter miatt igencsak lassan haladtak és Zsófi úgy érezte az apró kapa amit vitt, a locsolókanna és a virágföld leszakítja a karját.
Volt még nála néhány palánta is, de tudta, hogy annak súlya nem lehet zavaró.
Ezeket jöttek elültetni és úgy érezte, ezen túl is van dolga.
Eljött elmondani apjának, hogy igaza volt.

Nagy nehezen értek a sírhoz, Zsófit mindig meglepte, amikor meglátta az apró kis ágyást a sír tetején, hogy milyen hamar el tud gazosodni és mennyire gondozatlannak tűnik, akár néhány hét alatt is.
Megfogadta, hogy mindent elkövet érte, hogy gyakrabban jöjjön.
Eszter elpilledt egy kicsit.
Édes baba arcát anyja felé fordítva lehuppant az apró padra, amit a papa rendelkezése szerint a sír ,mellé kellett állítani a leendő unokájának.
Zsófi elmosolyodott ezen.
Apja nem is tudta, hogy állapotos amikor a végrendeletet írta.
De tudta, hogy ő kiviszi majd hozzá az unokát és annak pihennie kell.
Hamar pityergés lett azonban a mosolyból.
Mert apja jósága mellett, eszébe jutott az utolsó rossz ízű beszélgetésük is.
Meg volt róla győződve, hogy ő okozta apja halálát.
Nyilván nem szó szerint és a 80 éves emberek néha meghalnak álmukban, de sokat gondolt arra, hogy talán ha akkor nem hozakodik ezzel elő, csak reggel amikor felébredtek, akkor talán apja még ma is él..
Ráadásul apjának igaza lett.
Tamás elhagyta őt.
Csak előtte szépen kifosztotta.
Mindösszesen annyi pénze maradt, ami apja kikötései miatt letétbe került az Unokának.
Tulajdonképpen nem is neki van pénze, hanem Eszternek.
Micsoda ördögi kör.
Ő sem tudott apja vagyonáról és Eszternek ő sem mondhatja el, hogy viszonylag vagyonos lányként fog belépni a felnőtt korba.
Eleinte, persze minden rendben volt.
Várták a babát, aki a hagyatéki tárgyalás előtti héten meg is született.
Szerették egymást és Tamás mindenben támogatta őt.
Segített feldolgoznia gyászt.
Segített a tanulásban, így Zsófi a szülés előtt le tudott diplomázni.
Aztán, segített neki befektetni a pénzt is.
Ó, de mennyire segített.
"Maradj te csak itthon drágám a kicsi szerelmünkkel, én majd mindent intézek"
Telket vett házat, sőt lakóparkot épített rá.
Nagyon szépen forgatta a pénzt és a szavakat is.
Olyan életük volt, amiről Zsófi nem is álmodott soha.
Mindenük megvolt meg még annál sokkal több is.
Apjának hála.
Aztán egy hajnalon, rossz arcú fickók rúgták rájuk az ajtót.
Mint kiderült, Tamás valamit csúnyán elbaltázott.
Rengeteg pénzzel tartozott nekik, egy rosszul elsült ügylet kapcsán.
Erre ment el Zsófi örökségének maradéka.
De ő még így is szerette a fiút.
Hiszen férfiasan állta a pofonokat, amiket kimért rá a az élet és egy bikanyakú fickó.
De Tamásnak már az az élet, ami ezután jött nem volt elég.
Újabb és újabb balhék jöttek.
A bíróságról szőtt álmok szertefoszlottak és csak bíró apja segítségével úszta meg a felelősségre vonást is.
Aztán, egy másik hajnalon elment.
Felébresztette Zsófit, elmondta, hogy nem tud együtt élni a tetteivel, nem tudja elnézni a szomorúságot Zsófi arcán.
És lelépett.

Három hónap múlva, a válóperes tárgyalásra már egy másik nővel jött.
Magabiztosan, új öltönyben és mindenbe belelegyezett, megígérte a gyerektartást és kérte a kicsi láthatását.
A bírónő feltette a kérdést, Zsófinak van-e kifogása az ellen amit Tamás javasolt.
Zsófi a könnyei közül felnézett rá és megkérdezte milyen nap van...
-Kedd!
Elnevette magát.
-Nincs. Kedden sose.
Úgy alakult az élet sora, hogy Tamás egyetlen láthatásra sem jött el és egyetlen forintot sem fizetett.
Pedig a nő kihúzta a szarból és most sztárügyvéd aki néha még a tévében is szerepel.
Úristen milyen szánalmas, amikor még voltak elvei és gerince, esküdött rá, hogy ilyen embereket a törvény teljes szigorával fogja elítélni mint bíró...
Most meg eljárási hibákra hivatkozik és gyilkosokat véd.
Szóval Zsófi itt van.
Töredelmesen bevall mindent az apjának és tanácsot kér az egyetlen embertől, akinek valaha is számított.
Csak még előbb, elülteti ezt a pár virágpalántát.
De aztán összeszedi magát és mindezt elmondja neki.
Ebben a pillanatban a távolban egy autó ajtaja csapódik.
Nem tolakodóan hangos, de mégis meglepi Zsófit.
Ez nem egy nagy temető.
Ugyan kinek esik nehezére besétálni ide?
És egyáltalán, hogy lehet valaki annyira pofátlan, hogy megzavarja az itt pihenők nyugalmát ...?
Egy nagy fekete autót látott.
És mintha, de erre nem esküdne meg, Tamás sziluettjét látná a kocsiba visszaszállni.
Nyilván kinyitotta valakinek a hátsóajtót.
És nyilván nem Tamás.
Csak így messziről úgy tűnt...
Egy jó ötvenes nő sétált a kocsitól az ő irányukba.
Méregdrága vörös ruhában.
Kalapban.
Ami szintén ebben a színben pompázott.
Életidegen egy temetőbe így menni.
De Zsófi azonnal mentséget keresett neki is, mert jóságát még itt sem tudta levetkőzni.
-Talán nem a temetőbe készült.
A nő egyenesen felé sétált.
Kihívó csípőmozgással és kora ellenére meglehetősen csinos alakkal.
Fél perccel később megállt Zsófi előtt.
Egy percig nem szólt semmit.
Kecsesen lehúzta vérvörös kesztyűjét és látványosan keresztet vetett.
Zsófi kérdőn nézett rá.
-Miben segíthetek asszonyom?
A nő selymes, behízelgő hangon válaszolt, amitől Zsófit kirázta a hideg.
-Mindjárt elmondom, csak engedd meg, hogy bemutatkozzam!
Én vagyok az Édesanyád!


A következő részt ide kattintva találod!

...

Amennyiben lehetőséged van rá, támogasd a munkámat a Patreon oldalamon. Kattints IDE!

Ha tetszett a tartalom, javaslom, hogy nézz körül a főoldalon. A statisztikákból úgy tűnik, hogy a hírdetések logikája miatt csak a bejegyzések egy része jut el egy-egy olvasóhoz, így bizonyosan találsz még olvasatlan tartalmakat! Jó szórakozást kívánok!

Ja, igen! Ne felejtkezz el feliratkozni a hírlevélre az különleges tartalmakért! (jobb fent, zöld gomb)

Csodálatos ajándékokat a webshop-ban találsz! (jobb fent, piros gomb)

Sanyii



Előző Következő