Kedden Soha! - 7.rész

Kedden Soha! - 7.rész

Zsófi nem tudja miért, de ez a vers jár a fejében.

Sanyii.hu
Sanyii.hu
Hétköznapok

Az előző részt ide kattintva találod!

7. rész

HUSZT

Bús düledékeiden, Husztnak romvára megállék;
Csend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold.
Szél kele most, mint sír szele kél; s a csarnok elontott
Oszlopi közt lebegő rémalak inte felém.
És mond: Honfi, mit ér epedő kebel e romok ormán?
Régi kor árnya felé visszamerengni mit ér?
Messze jövendővel komolyan vess öszve jelenkort;
Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derűl!

Zsófi nem tudja miért, de ez a vers jár a fejében.
Illetve, de. Tudja.
A Vörös torony romjai mellett jutott ez eszébe.
Úgy tűnik, helyismeretük közel azonos az anyjával.
Egyikük sem tudta, hogy az egykori kommunista kisfészek már nem létezik.
Így múlik el a világ dicsősége.
Ahogy apja mondta régen, még e rendszerváltás idején, az orosz temetőben.
"Látod kislányom, ezek a fiúk idejöttek egy vezér szavát és egy eszmét követve, előttük lett volna az élet. Többségük még gyerek. És ahogy elmentek a bajtársak negyven év után, hirtelen megszűntek hősnek lenni. Ma már nem felszabadítók a holtak sem... Megszállók. Nem Úttörők szavalnak verseket lábukhoz borulva, nem Párttitkár köszönti őket, hanem csak a kutya szarik rá koszorút".
Zsófi nem értett egyet apja gondolkodásával.
Ő örült neki, hogy egy új rendszer szülöttje.
Pedig sokszor gondolta azt, hogy abban a rendszerben, apja fénykorában, sokkal jobb és kiszámíthatóbb lett volna az élete.
De a kommunizmust és a bűneit csak a Nácizmushoz tudta hasonlítani és ha ez egy vereseny lett volna az emberiség elleni bűnök képzeletbeli Olimpiáján, bizony nagyon szoros lett volna a befutó.
Talán még a célfotó se tudna dönteni...
Ezekből a fura gondolatokból riadt fel a valóságra.

Idegesen órájára tekintett és rájött, hogy nagyon korán érkezett.
Majdnem fél órával.
Pedig azt hitte elkésik.
Addig, és úgy válogatta a ruhákat, mintha a fősuli legmenőbb arca hívta volna koktélozni.
Végül egy egyszerű Oversize szabású felsőt vett fel, ami le akart kéredzkedni formás válláról, haját lazán copfba fogta, sminkben meg sem próbálta felvenni a versenyt az anyjával, hiszen látta a temetőben, hogy mestere az ilyesminek.
Csak egy kis ajakfényt tett fel és a szemét húzta ki, mert ezek nélkül úrinő nem lép ki az utcára.
Most, hogy végiggondolta, lehet, hogy egy kicsit túltolta ezt a szendeszűz feelinget.
Hirtelen az futott át az agyán, hogy majd a pincérek az anyját a nővérének nézik.
Vagy őt az ő nővérének, ha megint úgy ki lesz csípve.
Az este végén, biztosan nem nekem nyújtják át a számlát.
Ezen felnevetett.
Aztán elkomorodott.
Vihogok itt mint akit baszni visznek, aztán az se biztos, hogy eljön.
Most, hogy itt áll a romos épület előtt, most már azt sem tudta, mihez kezdenek egymással ha mégis itt lesz.
Gyorsan néz valami közeli helyet ahová beülhetnek és ha jön az anyja, máris lesz egy kész terve, nem lesz olyan béna a szituáció.
Ahogy a telefonjára nézett, akkor látta meg, hogy több üzenete és nem fogadott hívása is van.
A bébiszitter kereste, nem is egyszer.
Jaj istenem, csak nem valami baj van a kicsivel...?
Az üzenetekből erre nem lehetett rájönni, mert csak annyi volt bennük, hogy hívja fel gyorsan.
Idegesen tárcsázta a számot.
Aztán végigcsengette, de semmi.
Újra próbálta, akkor foglalt volt.
Fogta magát és futva indult a kocsihoz.
A Jó isten verje meg az anyját, hogy most került elő.
Éppen elég bajt okozott már eddig is.
Ha Eszternek valami baja van, sose bocsátja meg magának és az anyjának sem, az biztos.
Szinte sírva rohant a kocsi felé, amikor a bébicsősz visszahívta.
-Mi a baj? Kérdezte szinte sírva.

Mire a bébiszitter szinte nevetve:
-Zsófi mondd már meg, mi az a "Dódadin Matita"
Mert nem hajlandó anélkül Eszter se Tv elé ülni, se sétálni se enni...
Csak ezt hajtogatja és már nagyon mérges, hogy nem értem.
Zsófi hirtelen a fejéhez csap.
-Ne haragudj, ez az én hibám, elfelejtettem mondani. Az utazós cuccok között van egy Rózsaszín macika . Eszter azt keresi, nagyon nagy cimborák amióta csak megvan.
A kislány elnevette magát.
-Baszki, erre sose jöttem volna rá.
Zsófi letette a telefont, nagyot fújt és próbálta magát megnyugtatni.
"Túlparázod ezt a szitut kisanyám"
"Nyugi, nyugi, nyugi"
Ebben a pillanatban fordult be a kis bekötőútra a nagy fekete autó.
Megállt mellette, majd a sofőrülésből kiszállt egy meglehetősen jóképű fiú.
Ő volt ott tegnap a temetőben is.
Közelről már egyáltalán nem hasonlított Tamásra.
Vonásai sokkal finomabbak voltak, férfihoz képest szinte lágyak. Kedves, nagy barna szeme volt és trendi frizurája.
Arca értelmes, meglepően az egy sofőrhöz képest.
És a mosolya, mintha Zsófi ezt már látta volna valahol...
A hangja mély és megnyugtató.
-Szia Balázs vagyok, az öcséd! Anyánk rájött, hogy bezárt ez a hely, de kicsit fájt a feje, úgyhogy kitettem a belvárosban egy étteremnél, csak megállt még venni valamit a patikában.
Zsófi már meg se lepődött. Csak annyit mondott.
-Azta... Egy hete még árva voltam, most meg lassan nagycsaládos leszek. Lett egy ilyen vízben nem oldódó instant családom, öccsel meg anyukával.
Lehet, mire véget ér a hét, kiderül, hogy van öt gyerekem, csak arról majd pénteken szólnak.
-Balázs! Nem haragudj, de én a kocsit nem hagyom itt, remélem ezt megérted! Menj előre és követlek, mert most már ki nem hagynám ezt a bulit.
De túl messze ne menjünk, mert Esztert nyolckor fürdetni kell és addigra ha húsz új rokont kell is bemutatnotok, akkor is haza kell mennem...
Most már nem izgult, inkább csak kíváncsi volt, mit tartogat neki az este.
Csak az zavarta egy kicsit, hogy sosem hallott testvérről, és ez sem volt része a gyerekkorának.
De ez már nem számít, jöjjön aminek jönnie kell.
Akármi is következik, ma válaszokat kaphat.
És bármi is lesz az végre, szabadon dönthet.
Akarja ezt az új családot vagy sem...
Mosolyogva ült be az autóba.

Betette a kedvenc Kispál és a Borz számát.
Feltekerte a hangerőt és csikorgó kerekekkel indult a nagy és erős kocsi után.
Szó se róla, Balázs jól vezetett.
Alig tudta követni, olykor rizikós sebességgel véve száguldottak a kanyargós úton.
De azt gondolta..
"Öcsike te itt ma hiába játszod a Fittipaldit, engem nem rázol le."
Néhány perc őrült száguldás után, satufékkel csúsztak be a kis tavernás étterem parkolójába.
Nagy riadalmat okozva a néhány kínai turistának, akik éppen egy baszom nagy hamburger felett nyomkodták a telefont...
Zsófinak eszébe is jutott, hogy olvasta valahol:
Kimennek a divatból a kétkezes ételek a távol-keleten, mert csak olyanokat vesznek a népek, ami mellett nem kell letenni a telefont....
Balázs vigyorogva szállt ki a kocsiból.
-Legközelebb majd nyomom neki, ha lesz egy rendes autód...
-Ha-ha-ha Ha rendes autóm lenne öcsikém, akkor te ennek hiába nyomod...
Ebben a pillanatban kijött a nagy fékcsikorgásra az anyjuk.
Most nem a Dívás fellépőruhája volt rajta.
Csak egy egyszerű, fehér farmer és egy melleket kiemelő felső.
Nem tudta magát megtagadni, mert a felső ma is buja pirosban pompázott.
De sminkje óvatos volt, szinte Zsófi sminkjének a párja.
És Zsófi azt gondolta, hm... Remélem, én is ilyen jól nézek majd ki, ha ötven leszek...
De anyja arcáról hiányzott a mosoly.
Most komor volt, szinte szigorú.
-Gyerekek még öt perce se ismeritek, aztán már majdnem kinyírjátok egymást, arról nem is beszélve, hogy a csikorgástól csak még jobban fáj a fejem...
Azzal színpadias mozdulattal megérintette a homlokát...
-Na gyertek, fontos dolgunk van...
A két gyerek cinkosan összemosolygott és valahogy Zsófi úgy érezte, neki erre szüksége van...


A következő részt ide kattintva találod!

...

Amennyiben lehetőséged van rá, támogasd a munkámat a Patreon oldalamon. Kattints IDE!

Ha tetszett a tartalom, javaslom, hogy nézz körül a főoldalon. A statisztikákból úgy tűnik, hogy a hírdetések logikája miatt csak a bejegyzések egy része jut el egy-egy olvasóhoz, így bizonyosan találsz még olvasatlan tartalmakat! Jó szórakozást kívánok!

Ja, igen! Ne felejtkezz el feliratkozni a hírlevélre az különleges tartalmakért! (jobb fent, zöld gomb)

Csodálatos ajándékokat a webshop-ban találsz! (jobb fent, piros gomb)

Sanyii

fotó: Olya Adamovich képe a Pixabay -en. 



Előző Következő