Kedden Soha! - 8.rész

Kedden Soha! - 8.rész

Még vagy tíz rohadt hosszú perc volt, mire a pincér észrevette, hogy befejezték az étkezést.

Sanyii.hu
Sanyii.hu
Hétköznapok

Az előző részt ide kattintva találod!

8. rész

Zsófinak, ahogy beléptek az étterembe különös gondolatai támadtak.
Olyasféle érzelmi kavalkád dúlt benne, amihez nem volt térképe. Rengeteg olyan gondolat futott át rajta, ami zsákutcába vezetett, de mivel az elme utcáin nincsenek kőből állított falak, az ilyen utcák végén nem kellett visszafordulnia, hanem máris egy másik ponton találta magát ahonnan ismét megoldás nélkül lépett tovább.
Eszébe jutott, hogy egy ilyen helyen pont olyan gyakran ülnek születésnapi partit, mint halotti tort.
Vajon az ő életében most melyik következik?
Temetni jöttek vagy éltetni Cézárt?
Aztán az jutott eszébe, hogy az anyja így ahogy kinéz és a tesója a böszme fekete kocsival, vajon milyen szerencsés kukáshoz köthetőek, mert apja szerint az anyja egy reggelen felugrott az éppen arra járó kukáskocsira és azóta nem tudott róla.
Így elnézve őket, nyilván ez nem igaz.
De apjának kellemesebb volt, vagy inkább könnyebb egy általa semmirekellőnek beállított férfivel "kiiktatni" az anyját az életükből, mint az igazság.
Vagy nem is tudta mi az igazság és gyártott egy elméletet.
Remélte, hogy ez most majd kiderül.
Azt is meglátta, hogy anyja és Balázs között (Még nem állt rá az agya, hogy van egy öccse) milyen hihetetlen az összhang.
Egész életében vágyott erre az anyjával, kislány korában nem volt olyan nap, hogy ne fantáziált volna magának csodálatos dolgokat, amit az anyukájával csinál.
Most haragudott rájuk.
Vagy ha nem is rájuk, de valakire, aki elvette ezt tőle.
Tulajdonképpen még a harag sem jó szó, sokkal inkább szomorúság, amit érzett.
Teljesen kívülállóként volt jelen.
Nem volt a része ennek az egységnek.
Két idegennel ült egy asztalhoz, akik ugyan szimpatikusak neki, de nem tudja eldönteni, hogy azért mert elmondták, hogy kik, vagy akkor is ezt érezné ha nem lenne az anyja és az öccse?
Valószínű az öccsét egy elkényeztetett ficsúrnak tartaná, akinek csak megszületni volt nehéz .
Az anyját meg, egy kissé közönséges úrinőnek tartaná, aki hobbiból csavarja el milliomosok fejét és pont annyira elfogadható Monte-Carlo híres kaszinójában a megjelenése, mint amennyire feltűnő itt a tavernában.
Ők ketten most csacsognak.
Felületes dolgokról.
Könnyen megtalálták-e egymást, hány ezer forint értékben szereztek gyorshajtási csekket, ilyesmi.
Zsófinak nem akaródzott hozzászólni a témához.
Valahogy nem volt kedve hozzá.
Dúlt benne a kíváncsiság, de valahol a lelke mélyén örült neki, hogy nem támasztották falnak azonnal azzal a beszélgetéssel, ami miatt ilyen szépen összegyűltek.
Inkább az étlapot bújta.
Nem az a modern kori 10 ételes menükártya volt, ami mostanában megszokott.
Inkább a régebbi időket idézte.
Vastag, zöld kötéses darab volt.
Séf ajánlatával kezdve, aztán felsorolva benne vagy 120 étel.
Természetesen azok amiket ő szeret, az étlap hátuljába száműzve, közvetlenül a saláták előtt, de már a gyermek ajánlat után.
Mint vegetáriánus nagyon jól tudta, hogy rántott sajtot fog enni.
Valamiért, az étlapok zömét úgy állítják össze, hogy a fogásokból egy arra hajlamos Frankenstein doktor össze tudna állítani négy öt élő állatot, de a vegetáriánus ételek még egy ilyen dús étlapon sem mennek túl a káposztás tészta, Burgonyás kocka, Rántott Camambert, Rántott sajt, Csőben sült brokkoli szent ötösénél.
Szóval, inkább csak álcából tartotta maga elé a súlyos darabot és amikor a pincér jött azonnal Francia hagymalevest és dióval töltött rántott Camambert kért áfonyával.
Az anyja nem volt ilyen egyszerű eset.
Megkérdezte a pincért, hogy ennyi étel mellett miért nincs legalább néhány magyaros.
Úgy enne egy gulyást vagy marha pörköltet, de egyiket sem találja.
A pincér pedig készségesen válaszolt.
Sajnos őket a külföldi turisták kerülik, a magyarok meg nem nagyon ettek olyat, amit otthon saját maguk jobban el tudtak készíteni.
Ezért a vezetőség levetette az étlapról a gyakran kritizált ételeket.
Egy körtés clafoutisról az emberek nem tudják milyen, ha igazán jó.
De a zserbót mindenki ismeri...
Anyja elnevette magát.
Milyen bölcs vezetőség, mondta nem csekély iróniával a hangjában.
Aztán bevállalósan kért egy ököruszály levest.
Majd egy velővel töltött bordát.
Pedig Zsófi megvolt róla győződve, hogy anyja majd valami szuvidált lepkefingot kér konfitált szűz lehelettel .
De nem.
Anyja nem volt ilyen kényes picsa.
Ellentétben az öccsével, aki mint kiderült, szintén Vega.
Egy jó pont neki.
Ő szóvá tette a szerény felhozatalt a vegás ételek háttérbe szorított frontján és kijelentette, hogy azon azért a vezetőség még dolgozhatna kicsit...
Végül ugyanazt kérte, amit Zsófi.
Csendben ettek.
Pont úgy mint apjával szoktak.
Csak egy vidámabb pillanat adódott.
Balázs kérte a sót Zsófitól.
Erre az anyja Zsófi apjának hangját utánozva megszólalt.
-Gyerekek, nem beszélgetni ültünk le ugye?
Ezen mindhárman derültek egy jót.
Aztán Zsófi kedve el is ment.
Mert rájött, hogy ez vicces lett volna, ha apja is ott van, nem pedig a kukacok eszik a temetőben...
Így szótlanul ették meg az ebédet.
Anyja szinte falva, jó étvággyal.
Zsófinak ettől egy igazán illetlen gondolata támadt.
Azt mondják ugyanis, abból ahogy az ember eszik, meg lehet mondani milyen az ágyban.
Ezek szerint Zsófi anyja kifejezetten gátlástalan szerető lehet...
Zsófi ettől a gondolattól elpirult.
Mégis kinek jut ilyen eszébe a saját anyjáról?
"Nem vagyok normális"...
Zsófi csak turkálta az ételt.
Pedig nem is volt rossz az ágyban...
Ebből arra következtetett, hogy ez az elmélet marhaság...
Meg arra, ha az anyja is ismeri ezt az elgondolást, akkor most azt gondolja róla, hogy egy fapicsa.
Kezdte magát a saját gondolataitól, anyja jelenlététől, a sehova se tartó estétől és attól a ténytől, hogy alig maradt ideje a beszélgetésre, mert a bébicsőszt nyolcig fizette ki és mindjárt hét óra, roppant kínosan érezni.
Bár a magyar nyelv nem ismeri el a szenvedő szerkezetet, ő igenis szenvedő alanynak érezte magát ebben a helyzetben.
Úgy gondolta, most már elég ebből a műidillből és ha kell törjön össze, de most már nem akar itt ücsörögni a kihűlt sajt romjai felett...
Szóra emelte a száját, de anyja leintette.
-Ne kezdjünk bele, amíg nem hozták a kávét...
Még vagy tíz rohadt hosszú perc volt, mire a pincér észrevette, hogy befejezték az étkezést.
Újabb öt, amíg kiért a kávé.
Zsófi pedig erőtlen gyenge szarnak érezte magát, amiért egy ilyen fontos kérdésben is hagyta magát ilyen könnyen leszerelni.
"Anya vagyok és felnőtt nő, ilyet többé nem engedek meg senkinek az életben"
Még ez futott át rajta.
De anyja most már nagyon komoly arccal, végre belekezdett a mondókába....

A következő részt ide kattintva találod!

fotó: Reinhard Thrainer képe a Pixabay -en. 



Előző Következő