Ne viccelj Olga néni - 15.rész

Ne viccelj Olga néni - 15.rész

Harmadszor ébredek fel amikor először tudok kimászni az ágyból...

Sanyii.hu
Sanyii.hu
Novella

Az előző részeket itt találod:

Olga néni - 1.rész     Olga néni - 2.rész

Olga néni - 3.rész     Olga néni - 4.rész

Olga néni - 5.rész     Olga néni - 6.rész

Olga néni - 7.rész     Olga néni - 8.rész

Olga néni - 9.rész     Olga-néni - 10.rész

Olga néni - 11.rész   Olga néni - 12.rész

Olga néni - 13.rész   Olga néni - 14.rész

Harmadszor ébredek fel amikor először tudok kimászni az ágyból. Nem vagyok összevizelve, a karomba be van kötve egy infúzió, de nem érzem, hogy vágás lenne a fejemen.

Azért ez jó hír, megvan az agyam amivel aggódhatok, vagy a lobotómia nem fáj... Szerintem engem nem akarnak megölni vagy bántani, hiszen ahhoz ez a komplett orvosi ellátás nem kell... Azt megoldották volna ápolás nélkül is. A vállam nagyon fáj, le is van kötve, de ha nem rángatom, viselhető a fájdalom... Nem vagyok fizikailag sem egy Olimpiai felkészülés végén lévő sportoló állapotában, de mentálisan és lelkileg teljesen kikészültem. Ennyi megpróbáltatásra egyszerűen nem lehet felkészülni, úgy meg főleg nem, hogy az ember nem katona, nem kém, nem egy fakír, csak átmegy a szomszéd idős nénihez tehenet fejni. Nem tudom, hogy volt-e már a történelemnek hozzám hasonlóan jelentéktelen szereplője olyan, akit aztán ennyi megpróbáltatás ért pusztán azért, mert megsajnált egy idős hölgyet, aki nem bírta hazatolni a biciklin amit vásárolt...

Ha volt is ilyen, nem lehetünk túl sokan... Nem éppen a legszerencsésebb kiváltság, amit az isten 17 éves fiúra mérhet, azt hiszem...
Fogalmam sincs mennyi ideje vagyok itt, egy nap, egy hét vagy kettő? Az is halványan rémlik, hogy valami baj történt velem. Csak a súlyát nem érzékelem. Tulajdonképpen nincs olyan rossz kedvem mint ami indokolt lenne, szerintem valami kedély javító dolgot kaphatok az infúzióban. Megégtem, leütöttek, elkábítottak, elhurcoltak az otthonomból a szüleim és a szeretteim úgy tudják halott vagyok és ki tudja még mi mindenre nem emlékszem. De hamar tisztul a tudatom, azt hiszem már nem kapok nyugtatót... Valami más cucc lehet ez, de nem tudom mi... Okosodok.

Az első dolog amire rájöttem, hogy nem Csákváron vagyok. Bár a fák és az épület nagyon hasonló, kábának kellett ahhoz lennem, hogy ezt ennyire benézzem. Ez is egy kastély lehet, de itt megvannak a falon a festmények, én nem rácsos ágyon, hanem egy nagy heverőn fekszem, aminek elegáns fa fejrésze és oroszlános lábai vannak. A falon festmények, az ablakon súlyos függöny, bordó mintával és arany sújtással. Kis zománcos mosdó lavór, egy fehér állványon, mellette tiszta törölköző, szappan. Valahonnan zene szól, de nem ismerem, azt hiszem németül szól a rádió, mintha hasonlítana ez a nyelv ahhoz ahogy a sváb asszonyok beszélgetnek otthon a buszmegállóban... De ebben nem vagyok biztos.

A második ami ebből következik, hogy halvány lila dunsztom nincs hol vagyok. Kicsi vagyok és gyenge ehhez, úgy érzem. Mély letargia lesz rajtam úrrá, aztán elmúlik, biztonságban vagyok, de mégsem, furcsa ez az érzelmi hullámvasút... Az különösen zavar, hogy nincs semmilyen kontaktusom a külvilággal. Bár van ablakom, de rács van rajta. Valahol egy sokadik emeleten vagyok, mert az ágyból éppen csak a fák tetejét látom. Most, hogy felkeltem, nem tudok elmenni addig még, de a harmadikra vagy a negyedikre tippelek... Nagyon sok idő még nem telhetett el azóta, hogy elcibáltak otthonról, mert a fák még zöldek és az ablakon meleg levegő zúdul a szobámba. Augusztus lehet még vagy szeptember eleje.

Borzalmasan éhes vagyok, és ahogy a karomra nézek mintha a saját torzómat látnám, eddig sem voltam kövér, de most olyan, mintha két pálcika állna ki a vállamból, illetve egy biztosan mert a másik szorosan a mellkasomhoz van kötözve azt nem látom... Megdöbbenek azon, hogy emlékszem. Sőt. Sok mindenre egyre jobban emlékszem. Nehéz elkülöníteni az álmoktól azt, ami a fejemben zajlik. De nagyon erős érzelmeket kelt bennem az, ami ott a házban történt. Mintha filmet néznék szemlélőként, pedig ott voltam, velem történt...

A katona aki kihozott a tűzből, a félig alélt testem teszi le Olga néni konyhájában, feldúlt az arca, rohan vissza a kis szobába. Csörömpölés és ordítás hallatszik amiből semmit sem értek. Oroszul kiáltoznak két férfi és Olga néni. Majd rövid, gyors ütések hangja és a szobából Olga néni ront ki. Ruhája, haja megégve. Kezében egy kályhavas aminek az egyik oldala szögletes vas, a másikon pedig egy kis kampó amivel ki lehet nyitni a kályha ajtaját. Ekkor látom meg Rozit a konyha másik oldalán, egészen más mint amilyen a tejboltban vagy itt a ház körül lenni szokott.
Idősebbnek tűnik, haja összefogva és a kezében mintha egy fegyvert látnék. Olga nénin meg nyoma sincs semmilyen hetvenöt évnek, fiatalokat meghazudtoló gyorsasággal mozdul. Olga néni mint a kobra, úgy sújt le a fegyvert tartó kézre, majd Rozi fejére is. Fülétől a szájáig reped fel az arca... Az a gyönyörű arc amit úgy szerettem.
Felüvöltenék, rohannék segíteni. De mozdulni sem bírok. Ekkor újabb katonák rohannak a konyhába és ők csavarják ki a kezem, ők kábítanak el... Csak az egyenruha miatt hittem, hogy azok a másikak... Kicsit bánom, hogy ez a része kitisztul az eseményeknek, mert így aztán még inkább elveszettnek érzem magam, és nem tűnik úgy, hogy nekem bárki is el akarná mondani, mi a csuda is folyik itt éppen...

Kicsit elszenderedek megint. Arra ébredek, hogy egy nő ül az ágyam szélén, a csuklómat markolássza, a karom elszorítja a vérnyomásmérő és ő közben kedvesen mosolyog, de nem szól egy szót sem. Kimegy anélkül, hogy bármit kérdezhetnék.

Fasza... Felülök, egészen emberien érzem magam. Az asztalon egy tálcán ételt látok. Elmosolyodom, szerintem nem gondolják komolyan, hogy én addig el tudok menni. Körösi Csoma Sándor ment ekkora túrákra egészségesen a jobb napjain... Legalább két méter, az sok... Egy darabig még fekszem, aztán győz az éhség... Megpróbálom mégis... Nem is olyan nehéz, maximum negyed óra alatt legyőzöm az őrült távolságot... Egyszerű ételt kaptam, egy zsemle kettévágva, megvajazva, rajta párizsi és mellé tea... Nem bírom megenni mindet, ez rengeteg...
Két falat jó ha lemegy, a teába éppen csak beleiszom és újra elájulok... Emberek szaladnak, legelöl Olga néni... Fehér köpenyben, tisztán és üdén... Kiabál valamit arról, hogy ezt mégis ki gondolta így... Felnyalábol valaki és tesznek vissza az ágyba...

Nem, mégsem vagyok még jól...

Olga néni - Következő rész

 

fotó: kurt duschek képe a Pixabay -en. 



Előző Következő