Ne viccelj Olga néni - 16.rész

Ne viccelj Olga néni - 16.rész

Nincs bajom ezzel az ébredéssel. Megsimogatja a homlokom, kedvesen, keze száraz és meleg.

Sanyii.hu
Sanyii.hu
Novella

Az előző részeket itt találod:

Olga néni - 1.rész     Olga néni - 2.rész

Olga néni - 3.rész     Olga néni - 4.rész

Olga néni - 5.rész     Olga néni - 6.rész

Olga néni - 7.rész     Olga néni - 8.rész

Olga néni - 9.rész     Olga-néni - 10.rész

Olga néni - 11.rész   Olga néni - 12.rész

Olga néni - 13.rész   Olga néni - 14.rész

Olga néni - 15.rész

Nem tudom meddig fekszem így, nem is érdekel.
Bár ezt az ágyat sem arra tervezték, hogy az ember hetekig henyéljen rajta hanyatt fekve, máshogy nem tudok. Mellkasomra kötözött kezem nem enged nagy pozíció váltásokat. Ráadásul, a szabadon lévő kezem sem szabad, valaki ügyesen kikötözte az ágyhoz és belekötött egy infúziót.
Az állapotom mesés. Hol fent vagyok, hol nem. Egyik reggel arra ébredek, hogy valaki matat a lábam között, egészen jól esik. Még csukott szemmel érzékelem, hogy produkáltam egy korrekt erekciót. Halk nevetést hallok. Kinyitom a szemem és egy ragyogóan szép ápolónő arca az első, amit meglátok. Mögüle jön a fény, keretbe foglalva az arcát, gyönyörű mint egy angyal.

Nincs bajom ezzel az ébredéssel. Megsimogatja a homlokom, kedvesen, keze száraz és meleg. Olyan gyengéd ez az érintés, mintha a gyermeke volnék. Legalább negyven hófehér foga villan rám ahogy mosolyog.
- Szerintem most már megmaradsz. Utal arra a kínos tényre, hogy a jelenlétében sátrat csináltam a kórházi ágyból. Fogalmam sincs, hogy ki ő, de azt azért még a cserepesre duzzadt ajkaim és a kiszáradt torkom ellenére is sejtem, hogy nem azért jött, hogy egy laza pipával vessen véget a szundikálásomnak. Nem nagyon van olyan mese, hogy a jó tündér azt a három kívánságot teljesíti, amiben az első, a második, és a harmadik is szorosan kapcsolódik tizenhét éves paraszt gyerekek orgazmusához.

Meglepően gyorsan jár az agyam. Kezdem magam tényleg nagyon kínosan érezni. Eldöntöm, hogy inkább gyorsan visszaalszom. De előtte még arra gondolok, ahogy Kádár lesmárolja Brezsnyevet, mert általában ez a gondolat segíteni szokott, hogy rakoncátlankodni kezd kamaszfarkam. Addig jutok, hogy nyílik a repülő ajtaja és már látom a lépcső felé közeledő nagy embert, és alatta a szájszagán izguló Kádárt a lépcső másik végén...
Amikor a lány, ez a tüneményes életmentő hercegnő, közelebb hajol, majdnem annyira, hogy szinte az arcomhoz ér az arca. Pont olyan szögben, hogy látom a dekoltázsát, még az illatát is érzem. Friss, üde illat, egyszerűen bódító. És súg egy rövidke szót...

- Bocs... Ezzel a rövid szóval egy időben és ugyanazzal a lendülettel, kitépi ágaskodó kis bohócomból a katétert... Na innentől kezdve nem csak a fény glóriát látom a feje körül, hanem az összes csillagokat és égitesteket is. Majdnem kiugrik a szemem a hirtelen rám zúduló fájdalomtól. Nem kell itt Kádár meg Brezsnyev azt hiszem ez a mosolygó pokolfajzat elintézett egy életre... Oda az idill és a tökéletes erekció... Viszont élesen belém hasít a gondolat, most, hogy ez a démon letépte a farkam, talán jobb lenne mégis meghalni...

Nem tudom milyen arcot vághattam, és mit krákogtam nyáltalan számmal, de a szobában mindenki felröhögött. Mert ha lett volna annyi eszem, hogy egy kicsit elnézek balra is, nem csak a lányt bámulom, megláthattam volna, hogy rajtunk kívül van a szobában még vagy négy ember. Köztük Olga néni, aki szemét törölgetve röhög rajtam.... Hogy nyúlna meg a nyaka... Bár a fájdalom éles és hirtelen, csak néhány másodpercig tart, utána úgy érzem megkönnyebbült a testem. Kiveszik az infúziót is és inni kapok. Rengeteget tudnék inni, szám mint a tapló, és szinte nem is érzem a torkomon leguruló vizet. Tudnék mohó lenni azt hiszem, de a harmadik kortyot már félrenyelem és Olga néni int a kezével, hogy most már ez nekem elég lesz...

Volt elég a lófaszt. Miután kiköhögtem a lelkem, újra inni vágyom, másra se tudok gondolni. Segítenek felülni és újra kapok vizet, most már öt kortyig jutok, ott kap el egy durva köhögő roham. Rázkódik a testem, lekötött kezem megfeszül, fájok még itt- ott, de közel sem annyira mint amire emlékeztem. Szerintem is megmaradok. Viszont rettenetesen fáj a fejem és elképesztő mennyire éhesnek is érzem magam...
Olga néni mellém lép, megfogja a csuklóm, megszámolja a pulzusom, meghallgatja a szívem. A kezéből érzem, hogy ő volt az a gyengéd kéz, aki korábban is segített rajtam. Én nem tudom miért, de olyan jól esik ez az érintés, biztonságban érzem magam tőle. Olvastam valahol, hogy létezik egy állapot, amikor az ember kötődni kezd a fogva tartójához, de kötődtem én őhozzá már akkor is, amikor még nem voltam a foglya. Egyáltalán fogoly vagyok én? Fogoly tulajdonképpen nem lehetek, hiszen az újság szerint meghaltam. Halott se lehetek, hiszen itt ápolgatnak és még a farkam is állt az imént, ami szerintem halottakra nem olyan jellemző. Beteg viszont vagyok, vagy legalábbis sérült. De ha a démonnak igaza van, ez a kínos erekció dolog tulajdonképpen egy jel arra, hogy nem vagyok már olyan cudarul rossz bőrben, hogy félteni kelljen, hiszen az orvosoknak remélhetőleg nem szokása kinevetni a haldoklókat... Na mindegy, azt hiszem ez a fejfájás csak akkor múlik el ha alszom egy kicsit... Megint elszenderedek...

Este van, mire felébredek. Lámpa ég a szobámban, hosszú árnyakat fest a falra minden ami mögötte van, nem egy nagy díszvilágítás, inkább csak arra szolgálhat, hogy eltaláljon az aki a szobába lép. Felülök, simán, minden gond nélkül. Nem szédülök, nem fáj a fejem. Megpróbálok körbenézni és látom, hogy az asztalon étel van, egyszerű kis kása, és egy kancsó tea. Muszáj eljutnom érte. Felállok, a lábam gyenge, reszketeg, de nem csuklik össze, simán tudnék rajta járni... De mire tényleg elindulnék, megszólal Olga néni.

- Feküdj vissza Szása, még nem kelhetsz fel! Azzal fogja a tálcát és odahozza az ágyhoz, megvárja amíg lefekszem, az ágyam szélére ül, és ad egy korty teát. Aztán még egyet és így tovább. Hihetetlen érzéke van hozzá, hogy pont akkora kortyot kapjak, amit még le is tudok nyelni. Nem fuldoklom, simán iszom... Aztán egy falat kását kapok, nem sok íze van, de mégis elönt a boldogság, hiszen eszem a saját számmal, nem egy csövön keresztül... Hiába no, még a végén igaza lesz nagyapámnak, aki mindig azt mondta, hogy az élet apró örömeinek is örülni kell. Nem tudom, hogy arra gondolt-e amikor mondta, hogy egy kiskanál ízetlen zabkása... De én most ennek is nagyon, de nagyon örülök... Olga néni arca figyelmes, könnyedén adogatja nekem a falatokat. A tányér negyedénél úgy gondolja, nekem most ennyi elég volt. Leteszi a tálcát és visszaül mellém. Megfogja a csuklóm, számolja a pulzust.

- Szása, nagyon örülök, hogy felébredtél. Az ilyen sérülésekbe mások bele szoktak halni. Adtam neked egy esélyt, ha ezt az egészet túléled, nem csinálom meg a lobotómiát, ha meghalsz akkor meg nem kell... Ezen felröhög... Szerintem nincs ebben semmi vicces, de ő jókat kuncog a saját humorán.

- Adok neked egy esélyt Szása! Szedd össze magad, amilyen gyorsan csak tudod és ha egy hét múlva talpon leszel, elmondok mindent ami történt és ami történni fog... De most még pihenj egy kicsit, rád fér... Éreztem én is, hogy tényleg rám fér, de talán kérdeztem volna valamit mégis... Viszont az étel elnyomott és láttam távozni még a halvány fényben Olga néni sziluettjét, de aztán már aludtam újra...

Következő rész

 

Ha tetszett a tartalom, javaslom, hogy nézz körül a főoldalon. A statisztikákból úgy tűnik, hogy a hírdetések logikája miatt csak a bejegyzések egy része jut el egy-egy olvasóhoz, így bizonyosan találsz még olvasatlan tartalmakat! Jó szórakozást kívánok!

Ja, igen! Ne felejtkezz el feliratkozni a hírlevélre az különleges tartalmakért! (jobb fent, zöld gomb)

Sanyii

Pete Linforth képe a Pixabay -en. 



Előző Következő