Ne viccelj Olga néni - 17. rész

Ne viccelj Olga néni - 17. rész

De nem fáj semmim. Gondolkodni szinte nem is tudok.

Sanyii.hu
Sanyii.hu
Novella

Az előző részeket itt találod:

Olga néni - 1.rész     Olga néni - 2.rész

Olga néni - 3.rész     Olga néni - 4.rész

Olga néni - 5.rész     Olga néni - 6.rész

Olga néni - 7.rész     Olga néni - 8.rész

Olga néni - 9.rész     Olga-néni - 10.rész

Olga néni - 11.rész   Olga néni - 12.rész

Olga néni - 13.rész   Olga néni - 14.rész

Olga néni - 15.rész   Olga néni - 16.rész

Az idő egy kórházban szinte nem is létezik, főleg ebben a hátul nyitott, pusztaseggű valóságban nincs jelentősége amiben én létezem. Órám nincs, az ablak magasan és szinte mindig alszom. Fogalmam nincs, hogy amikor felébredek hány óra lehet. Zaj nem szűrődik be hozzám, még a madarakat sem hallom, pedig parkra néz az ablak. Naponta háromszor hoznak enni, abból gondolom, hogy reggel van, mert olyankor néha hoznak tejeskávét. Gondolom, azt éjszakára már nem adják. Fémes ízű híg teám az mindig van, és a tányéromban is változik az étel. Mindent kanállal kell ennem, már többször szóltam, de mintha meg se hallanák. Nincs kés meg villa. Csak egy db kanál. Néha jönnek hozzám, ágyat húznak, olyankor kiültetnek a fotelbe. Marék számra eszem a gyógyszert, azt mondják ez vitamin.

Olga nénit azóta nem láttam és a csinos ápolónőt sem, akire még félig halottan is felállt. Valamikor egy tejes kávéval ezelőtt, tehát egy vagy két napja, levették rólam a kötést. Nincs már a vállam rögzítve. Mivel apám előrelátó ember és azt akarta, hogy legyen korán jogosítványom, az EÜ tanfolyamot már elvégeztem. Dezo kötésnek hívják ami rajtam volt. Szorosan a testemhez kötözve a karom, így a nyári melegben. Könyök hajlatom kipálott, Rothadás szerű vörös folt éktelenkedik rajta. Egész felső testem hámlik, viszket és lábszaga van.

De nem fáj semmim. Gondolkodni szinte nem is tudok. Tompa az agyam, beszélni nincs kihez és kedvem se lenne. Otthoniakra nem gondolok és valamiért Rozira sem. Csak a vesém van rendben, óránként hugyozom tele a kacsát amit alám tettek. Ezután jön egy pár perces megalázó tortúra, sűrű lebaszások közepette az ápolók részéről, hogy most már fel kéne kelnem, nagyon elhagyom magam, de ez se érdekel.
Most azt hiszem reggel van, kakaó volt, az ugyan nem tejeskávé, de vacsorára általában egy szelet félig kiszáradt kenyeret adnak, kocka sajttal és egy szelet felvágottal. Most kakaó van meg bundás kenyér.

Jönnek értem. Nagy tagbaszakadt férfi emel ki az ágyból mintha nem is lenne súlyom. Kerekes székbe tesz és úgy tol maga előtt, hogy minden létező kiálló dologba beverem a lábam. Szerinte ez vicces. Szerintem megalázó. Hosszú homályos folyosón haladunk. Ajtók, jobbra és balra. Kívül mindegyiken erős retesz és lakat... Az ablakokon rács és mind nagyon magasan van itt is.
Észreveszem, hogy csorog a nyálam, de nem foglalkozom vele. Fel se nézek, amikor betolnak egy ajtón. Csak a hangra leszek figyelmes.

- Sándor, Sándor nézzen rám. Olga néni az, a fiatalabb verzióban. Egy asztal mögött ül, az asztalon egy lámpa világít, egyébként a szobában homály uralkodik. A polcon nagy, rendezett akták, a sarokban pici kályha. Nem nagy az egész, inkább csak egy kamrának mondanám. Nagyon emlékeztet arra a helyiségre, ahol Olga néni a titkait tartotta. Felnézek. Ha már ilyen szépen kéri. Fehér köpenyben van. Makulátlan a kinézete. A bal felső zsebére egy kis kártya van Tűzve. Dr. Juhász Éva Főorvos. Már meg se lepődök. Közelebb lép, egy pici lámpával a szemembe világít, megnézi a pulzusom, meghallgatja a szívem.

- Hogy érzi ma magát Sándor? Felelek, hogy tudja a faszom Olga néni, mintha nem is én lennék. Ezt beírja egy füzetbe. Aztán megkérdezi, hogy tudom-e hol vagyunk? Válaszolok neki.
- Tőlem kérdezi Olga néni? Hát ha maga se tudja, nagyon nagy bajban vagyunk, mert nekem fogalmam nincs. Csak én nevetek. Megint ír.
- Azt tudja, hogy miért van itt? Megint elviccelem a dolgot.
- Azért, mert ön és a kedves szőrős lábú haverja idehoztak, tulajdonképpen elraboltak és azóta száraz zsömlén vagyok, meg többet alszom, mint egy téli álmot alvó medve...
Erre kicsit felhúzza a szemöldökét, elfintorodik de feljegyzi ezt is.
Kinyit egy dossziét és felolvas belőle nekem, hallom a szavakat, de olyan érzésem van végig, mintha nem is rólam lenne szó, csak kívülálló lennék, aki egy filmet néz. Valaki aki Egy nagyon nehéz történetet hallgat, egy fiúról akit három hete ápolnak itt.

Itt az elmegyógyintézetben, ahová csak különösen súlyos esetben hoznak kiskorút. Akinek bipoláris személyiség zavara van, szkizofréniával fűszerezve. Akinek az apja beleegyezett a lobotómiába, ha más megoldás nincsen és aki a KISZ táborban súlyosan bántalmazta Nagy Rozáliát egy kályhavassal. Egy fiú, akinek különös vonzalma lehet egy Tehén irányába, hiszen amikor a második énje akit Szásának kell szólítani előtérbe kerül akkor gyakran emlegeti ezt az állatot. Egy srác, aki ifjú kora ellenére létrehozott a fejében egy világot ahol ellenségek veszik körül és kémtörténetekről beszél.
- Sándor, Sándor figyel rám? Kérem szedje össze magát, mert a többi orvosok már mind lemondtak magáról, én vagyok az egyetlen aki valamennyire hiszi, hogy az elméje még menthető!!!

De bennem világok dőlnek éppen össze. Az apám? Hiszen Ő Líbiában van, Én bántalmaztam Rozáliát, hiszen pont Olga néni tette a bőrét mentve. KISZ tábor? Nem is vagyok KISZ tag és egyáltalán, hogy kerültem én táborba, amikor anyámat ápolnom kell, és mi az, hogy vonzalom egy tehén iránt? Az ide szállításom, a katonák, csak az én fantáziám szülöttjei? Ahogy Olga néni is a fiával, meg a sok elpusztított fiatallal együtt?
De ez a szoba olyan ismerős... Talán tényleg megőrültem, nem is Deso volt az, hanem kényszerzubbony. És nem a katonák kábítottak el hanem az ápolók, talán pont az nagy darab aki idehozott.
Uram Isten hát mi történik velem??? Nagyon lassan értem csak meg, hogy ez bizony nem egy film. Ez a valóság. Bolond vagyok, agyilag totál zokni, kretén, egy két lábon járó csődtömeg, akinek tizenhétésfél évesen véget is ért az élete. Ha egyáltalán volt neki. Ki a faszom vagyok én? Idegesen ráng a lábam, felugranék menekülnék. Érzem ahogy elhatalmasodik rajtam a harag. Hallom magam ahogy üvöltök.

- Hazudsz, hazudsz te vén kurva! Megöltök ahogy megölted Rozit és a fiatalokat is. Te vagy az őrült, te, te vén boszorkány...
A "Doktornő" idegesen matat az asztalon, megszólal egy csengő és két hatalmas alak furakodik be a szobába. Lefognak, tekerik ki szokásuk szerint a karom. Az idő lelassul és minden mozdulatot úgy látok kockáról- kockára ahogy még soha.

Vergődök, aztán megmerevedek. Az asztal sarkán egy újság. Rajta a Rozi és két orosz katona, akik nem léteznek, hiszen pont az előbb mondták...
Azt írja, Diszkóbaleset érte a fiatalokat és elhunytak, autójuk kigyulladt, mindhárman szörnyethaltak. Hát ez, hogy? Ekkor ér oda Olga néni, kezében egy fecskendő. Szinte nem is érzem, hogy megszúr. Azonnal elalszom.
Nem emlékszem, hogy jutok vissza a szobámba, de arra ébredek, hogy hányok. Egyedül vagyok, az ágyam csupa mocsok, magam alá is vizeltem azt hiszem. Homály van. Nem látok. Rettegek, és fázom. Senki sem segít rajtam. Legalább nyolc-tíz rohamom van mire mindent kiadok magamból. Vizet akarok inni, nem vagyok lekötve.

Ekkor veszem észre, hogy egy cetlit szorongatok, amire apró betűkkel írtak valamit... A halványan pislákoló lámpához viszem és elolvasom...

Most már aztán végképp nem értek semmit...

Folytatás a könyvben.

 

fotó: Foundry Co képe a Pixabay-en



Előző Következő