Olga néni - 5.rész

Olga néni - 5.rész

Csőre rántott gépfegyverrel rontott a jászolhoz, felkészülve bármilyen ádáz harcra, ha kell életét adva a nagy orosz hazának és vezérének, akár egy szuronnyal megvédeni a haza becsületét. De csak egy búbánatos tehenet talált, meg egy férfit, aki...

Sanyii.hu
Sanyii.hu
Humor

Az előző részeket itt találod:

Olga néni - 1.rész

Olga néni - 2.rész

Olga néni - 3.rész

Olga néni - 4.rész


Olga néni mindig nagyon gondterhelt volt amikor mennie kellett, szótlan és feszült. Nem olvasott semmit, nem járt ki a faluba már napokkal a fekete Volga előtt sem. Velem veszekedett és korholt mindenért, ha sok volt a tej akkor azért, ha nem volt sok akkor azért. Ilyenkor ha elvégeztem a munkát, nem volt se tea se sütemény. Szótlanul ideadta ami járt, aztán hessegetett, hogy menjek, haladjak csak láb alatt ne maradjak.

Ugyanakkor ha hazatért, mindig olyan vidám kedve kerekedett, hogy harsogott a háza a zenétől, no nem holmi mulatós, de azt hiszem a maga korában a Négy évszak című mű majdnem csak a popzene kategóriát súrolhatta, ezt a darabot különösen szerette, főként a tavaszt, azt úgy hallgatta, mintha már évszak nem is létezett volna ezen a világon. Ilyenkor men nagyon számított mennyi a tej, csacsogott, sétált a kertben, beszélt az eprekhez és még a tehénhez is volt egy vagy két kedves szava.

Így ment ez három évig. Hol ritkábban, hol sűrűbben jött a kocsi. Aztán egy szép napon, talán Júliusban vagy augusztusban már nem tudom, Olga néni egyik legjobb napján, talán pont azon, amikor a titkos szobát is mutatta volna, hirtelen jött az autó.

Olyan hirtelen, hogy éjszaka, amikor már majdnem pirkad, de még sötét van. Még félni se volt ideje, talán csak megijedni. A két katona aki az utca végében szokott várni amíg befárad az autóba, most itt maradt a házban, nem mosolyogtak azok kérem ekkor már. Nagy marconán vigyáztak, nehogy bizonytalan megbízhatóságú polgár betegye oda a lábát. Még én sem mehettem, mondjuk nem is a megbízhatóságomról voltam éppen híres. Aztán végül mégis szalajtottak értem. A két marcona közül az egyik, amelyikben több volt az emberség, megpróbálta megfejni a tehenet. Kozák paraszt családból származott és nagy nyűg volt neki a kötelező katonáskodás, valamennyire a jószág igényével is tisztában volt, unatkozott is, ezért kapta a fejőszéket meg a kannát és nekiveselkedett a fejésnek. Igen ám, de a tehénnek nem szóltak, hogy ez az ember érti az ő igényeit, úgyhogy az első adandó alkalommal úgy sikerült felrúgnia az orosz parasztot, hogy hat foga azonnal odalett, tehát majdnem mind és csoda, hogy nem oldódott ki az övén a sok kézigránát.

A másik orosz az üvöltést hallva rohant az istállóba, mert az ember ritkán tűri hang nélkül ha kiköpi egy rúgástól féltucat fogát, de a másik meg a szakértelemben bízva pont nem arra gondolt, hogy itt kérem van egy balul sikerült fejés.

Csőre rántott gépfegyverrel rontott a jászolhoz, felkészülve bármilyen ádáz harcra, ha kell életét adva a nagy orosz hazának és vezérének, akár egy szuronnyal megvédeni a haza becsületét. De csak egy búbánatos tehenet talált, meg egy férfit, aki nem mostanában fog szotyizni.
A másik, akinek foga távoztával a hangja viszont megjött, követelte, hogy a veszélyes állatot azonnali hatállyal, hazaárulásért főzzék meg, kozák hagyományok szerint lecsós alapon a fejéből meg csináljanak levest. Az egészséges katona hajlott is volna arra, hogy ezt a vétséget golyóra váltsa, de nem tudhatták, hogy Olga néni megtér-e a jövőben, hiszen ha igen, akkor a tehénért ők még a tehénnél is nagyobb bajba kerülhetnek, hiszen ők viszonylag fájdalom mentesen tették volna a dolgukat, de egy szibériai kényszermunka tábor az már ennyire nem lett volna kegyes.
Úgyhogy értem küldtek, azonnal menjek intézzem a dögöt, különben... És a mondatnak nem volt vége, különben lehet bármi... Nyilván dicséret, meg csoki az nem, de olyan problémák simán, amivel viszonylag nehéz lett volna utána felnőni...
Például ha megetetnek a malaccal, az nekem kellemetlen lett volna, nekik meg egy jegyzőkönyv a balesetről, hiszen én nem voltam Olga néni tulajdona, csak egy magyar ficsúr. A hátam mögött álltak végig a fejés alatt, várták, hogy röhöghessenek, várták, hogy majd térdüket csapkodva kigúnyolnak...

Talán meg is történt volna, talán még nagyobb lett volna a baj, ha a tehén hagyja magát kivételesen megfejni, de egyiket se tudtuk meg soha. A két katona mögött ugyanis megjelent Olga néni, csapzottan, elnyúzott arccal, ugyanabban a ruhában amiben egy hete elvitték. Ősz haja rendezetlenül, az egyik karja sután lógott mellette, arca pedig szinte kivehetetlen a sok lila folttól. De a hangja az tiszta volt és parancsoló. Csak két szót mondott oroszul és a két katona kapta magát és minden cuccát, úgy rohantak el, hogy még kiröhögni is elfelejtettek, pedig pont ebben a magasztos pillanatban, amikor Olga néni megérkeztével béke költözött a lelkembe, a tehén minden jó dramaturgiát nélkülözve, fingott egy olyan szaftosat, hogy nem csak engem terített be, de még Olga nénire is jutott. Valamiért ez olyan nevetségesnek tűnt akkor, hogy a megtört asszony és a halálba rémített fiú együtt kacagott a két orosz katona éppen csak távozó jéghideg, lelketlen fagyos nyomán.

Olga néni megsimogatta az ép kezével a fejem, elmosolyodott ami ebben a formájában nem állt neki olyan jól. Lerogyott a székre, úgy koszos ruhában ahogy volt, hosszan ivott a kannából, mint aki pont egy hete nem evett nem ivott, aztán eldőlt a szalmán és mély kóma szerű álomba zuhant. Én mellé ültem és csak bámultam, olyan, de olyan öregnek és törékenynek tűnt. Alig mozgott a mellkasa, pedig nagyon szaporán vette a levegőt. Szeme nyugtalanul mozgott, néha megrándult, néha feljajdult fájdalmában.

Csak így fektében összekuporodva látszott, milyen apró asszony ő valójában. Megesett rajta a szívem nem tagadom. A házból egy pokrócot kerítettem és őszintén megviselt amit bent láttam.

Szoba közepén bilibe szarva, rajta csak úgy hanyagul újságpapír. Olga néni kincsei összetörve, minden összegányolva az ételek szétdobálva. A tiszta szoba, ami most már csak nevében volt az, dunyhás ágyán hatalmas sáros bakancs nyomok, vér a kályha mellett, ahogy a sérült katona odaköpte. Rendetlenség, minden feldúlva amerre csak a szem ellátott. Olga néni gyönyörű ruhái a földön és a sárga folt bizonyította, hogy azon valamelyik hős könnyű dolgát igazította.

Betakargattam, kerítettem egy hegyes karót és mellé ültem. Vigyáztam rá. Megesküdtem, hogy bizony isten bárki fia akarja is bántani én megvédem! Sokáig, a reggeli fejéstől sötétedésig, de egy percre sem hagytam magára. Amikor felébredt látszott, hogy komoly fájdalmai vannak, tekintete zavart volt, teste remegett... Nagyon nehezen nyitotta ki a szemét, én pedig nem sürgettem csak néztem és vártam. Amikor úgy nagyjából magához tért kiszáradt szájjal elhaló hangon mondta.

- Ne bámulj engem Szása, vigyél be a házba, elmondok neked valamit...

Következő rész

 

fotó: Clker-Free-Vector-Images képe a Pixabay -en.

Ha tetszett a tartalom, javaslom, hogy nézz körül a főoldalon. A statisztikákból úgy tűnik, hogy a hírdetések logikája miatt csak a bejegyzések egy része jut el egy-egy olvasóhoz, így bizonyosan találsz még olvasatlan tartalmakat! Jó szórakozást kívánok! Sanyii



Előző Következő