Olga néni - 6.rész

Olga néni - 6.rész

Nem mondtam neki meg az igazat, de nem is hazudtam, Olga néninek tényleg hiányzott foga, tényleg nem tudott takarítani, rendetlenség is volt, de nem tudtam meddig mehetek én el ebben a hirtelen rám zuhanó nagy őszinteségemben.

Sanyii.hu
Sanyii.hu
Humor

Az előző részeket itt találod:

Olga néni - 1.rész

Olga néni - 2.rész

Olga néni - 3.rész

Olga néni - 4.rész

Olga néni - 5.rész

Nem úgy volt pontosan a dolgok sora, ahogy azt ezután a mondat után várni lehetett. Felmenni a házba egy madárfüttyös tavaszi reggelen, a legkönnyebb séták egyike volt. Ott, a Bakony és Vértes között többnyire igyekeztek a házakat valahogy síkba tenni az utcához képest, de falu szélén, ott ahol már a szomszéd telkeken szépen karó mellé nődögélt a Móri Leányka vagy Ezerjó, ott már nagyobbak voltak a porták, keskeny utcarésszel és hátranyúló kerttel, ami általában a dombra ment fel, néhol lépcsős kertben végződve, néhol meghagyva a domb minden meredekségét.
Olga néni háza ilyen portán volt, csak kettőn és nem a domb alatt lakott, hanem fent ahol másoknak a présház van. A telek két irányba is lejtett és az utcától legmesszebb volt az istálló, benne mi és a tehene.

Amikor felfelé vittem őt, az bizony nem ilyen séta volt. Madár csontjai ellenére egyáltalán nem volt könnyű és olyan állapotban amiben most volt, amikor teljesen elhagyja magát az ember, nehezebb vinni így egy testet mint bármit, ami ugyanilyen nehéz, de formára más. Már ahogy felemeltem éreztem, hogy a karja minden bizonnyal el van törve, talán néhány bordája is oda. Azért lélegzett álmában olyan nehezen, Fiatal voltam még, a lábaim erősek a sok guggolástól a kezem vékony, de meglehetősen izmos. De még így sem értem, hogy voltam képes őt felvinni a házig. Nagyon erős volt benne az élni akarás azt hiszem. Már abból is gondolom, hogy ki tudja ebben az állapotban mennyit vánszorgott azért, hogy az istállóig lejöjjön, katonákat elzavarni és talán engem és a tehenet is megmenteni.

Óráknak tűnt amíg felértünk, pedig nem lehetett az több talán tíz percnél sem. Újra elrettentett amit a házban találtunk, nem tudom Olga néni mennyit észlelt ebből azt sem, hogy a szeme sarkában összegyűlő könny a ház látványától vagy pokoli kínjaitól keletkezett, de az biztos, hogy nem szólt egy szót sem.

A saját hálójába vittem nem a meggyalázott tiszta szobába. Úgy látszik valamennyi tisztesség még ezekben a legényekben is volt, mert az az ágy érintetlen volt, csak a ruháit szórták a földre, talán pénzt vagy értékeket kerestek nem tudom. Lefektettem, majd gyorsan vizet melegítettem és a kis fém lavórba tettem abból a jó illatú szappanból amit maga főzött a nyári konyhában. Virágokkal, mézzel, a ruháihoz is készített mosószappant, azoknak is más volt az illata mint a többi öregeknek, olyan kellemesen édes és mégis örökké a tisztaságra emlékeztető. Lemostam az arcát és levettem volna róla a koszos ruhát is, de azt nem engedte. Kiküldött a szobából és nagy nyögdécselve maga vetkezett és mosdott. Hiába, egy úrinő minden körülmények között úrinő. Halkan szólt ki, hogy ha találok teát ami ép, egy teát főzhetnék.

Persze, hogy főztem, még ha legszívesebben el is szaladtam volna. Nem tudom miért, de rettegtem, hogy a katonák visszatérnek és mindkettőnkkel elbánnak. Teát főzni viszont az oroszoknál igazi szertartás, nem csak úgy fogja az ember a sárga Liptont, és ráönti a forróvizet, cukrot és citromlevet tesz hozzá, egyáltalán nem olyan mint a mi napközis teánk.

Először is van a szamovár. Ebből létezik elektromos, de Olga néninek olyan volt, amit szénnel kellett megrakni, vizet kellett bele hozni a kútról aztán elgyújtani. Olga néninek ez könnyen ment, de ahogy én gyújtottam be a Szamovárba nem gyújt be úgy senki.

A tűznek három dologra van szüksége ahhoz, hogy létezzen, éghető anyagra, oxigénre és valamire ami kiváltja a reakciót. Na most nálam a három dologból egy biztosan hibádzott, mert olyan füstöt csináltam, hogy létezik az a környezetvédő aki petícióban tiltakozik a szamovár minden formája ellen ha ezt látja. Konkrétan olyan füstöt sikerült csinálnom, hogy félő volt azt még az oroszokra se bírom ráfogni...

Na mire az sikerült, hogy ne csak füst, de valamennyi hő is legyen, le kellett szerelni a szamovár tetejéről a kis kannát, abba tenni grúz teát, és főzni belőle egy nagyon erős szirupot. Mert az oroszok nem a leforrázott teafüvet öntik annyi vízzel, hogy iható legyen hanem ezt a szirupot hígítják és aztán isszák üresen. Csak mellé esznek lekvárt vagy süteményt. Hát itt kérem süteményről szó sem eshetett. Nem péknek csinált engem az apám, csak lekvárt kanalaztam egy kis tányérra és úgy vittem be nagy lelkesen...

De Olga néni nem kért teát, elaludt újra, én meg csak álltam és bámultam őt. Most mi tévő legyek? Kimentem újra a konyhába a nagy füstbe és elsírtam magam, se az előtt, se azután nem éreztem ennyire tehetetlennek magam még sosem.

Végül úgy döntöttem, segítséget kell kérnem. Egyedül nem boldogulok ebben a helyzeteben hiszen ez a nagy rumli még egy nőnek is komoly lecke, hát még egy fiúnak aki mellévetkezik a szennyes kosárnak és anyja teszi helyette a rendet még a saját otthonában is. Bár Olga néni szigorúan tiltotta, hogy bárki hozzá bemenjen, úgy gondoltam a Rozi az kivétel lesz. Leszaladtam hát a tejboltba. És mondtam, jöjjön gyorsan segítsen mert Olga néninek kihúzták a fogát, maga körül tenni képtelen és én vagyok a feladattal megbízva, de úriember nem takarít.
Nem mondtam neki meg az igazat, de nem is hazudtam, Olga néninek tényleg hiányzott foga, tényleg nem tudott takarítani, rendetlenség is volt, de nem tudtam meddig mehetek én el ebben a hirtelen rám zuhanó nagy őszinteségemben. Gyorsan szaladtam vissza a házba, amikor ezt a témát ilyen nagy ügyesen leegyezkedtem a Rozival.

És csodák csodája Olga néni jobban volt. De nem volt olyan jól. Talán sírt is. Hiába no, nagyon megkínozta az élet most szegényt. De mint kiderült, nem ez volt a baj, beleivott a teába és azt mondta ő még ilyen mocsok ízű löttyöt soha a büdös életben nem ivott, és csak azért sí,r mert ha nagyon akart volna simán belehal a "balesetbe", és akkor ez a nyílméreg kimarad és boldogan pihenhetne egy jól megérdemelt kriptában. Egészen pontosan azt mondta ilyen rossz dolog az ő szájához még életében nem ért.

Ezt csak akkor volt hajlandó átértékelni amikor csupa szeretetből és a kakas iránti utálatból főztünk neki Rozival húslevest. Nekünk ugyanis senki nem mondta, hogy a tyúkot ki kell belezni, már a kopasztását is alig bírtuk gyomorral. De a receptes könyvben úgy volt az Újházi tyúkhúsleves : Fogj egy egész Tyúkot... Szó se volt róla, hogy a bele az nem tartozik bele az egészbe... Milyen dolog ez már, hát miért nem írják le rendesen...
No, de ez nem aznap volt. Aznap még csak takarítás volt, ami nem is volt olyan szörnyű Rozival, akit ha jobban megnéztem nem, hogy szép volt, hanem a leggyönyörűbb lény akit csak valaha láttam.

Olga néni aznap azt hiszem egy apátlan, anyátlan lánynak köszönhette, hogy ragyogó tiszta házra ébredt a "balesetet" követő másnap este...

Következő rész

 

fotó: Clker-Free-Vector-Images képe a Pixabay -en.

Ha tetszett a tartalom, javaslom, hogy nézz körül a főoldalon. A statisztikákból úgy tűnik, hogy a hírdetések logikája miatt csak a bejegyzések egy része jut el egy-egy olvasóhoz, így bizonyosan találsz még olvasatlan tartalmakat! Jó szórakozást kívánok! Sanyii



Előző Következő