Olga néni - 8.rész

Olga néni - 8.rész

Igyunk egyet Szása, rád is, rám is rám fér. Majd töltött két pohárba, amik nagyon hasonlítanak arra, amiből mi otthon a szörpöt ittuk...

Sanyii.hu
Sanyii.hu
Humor

Az előző részeket itt találod:

Olga néni - 1.rész

Olga néni - 2.rész

Olga néni - 3.rész

Olga néni - 4.rész

Olga néni - 5.rész

Olga néni - 6.rész

Olga néni - 7.rész

Ha finoman akarok fogalmazni, akkor azt mondom, a mese harmadik percénél éreztem először azt, hogy a hideg rázza minden porcikámat és, hogy hiába nem ittam én még sohasem alkoholt, ehhez a beszélgetéshez a tea nagyon kevés lesz...

-Tudod Szása '42 nyara volt az utolsó év, amiről szép emlékeim vannak, éppen végeztem a középiskolával, annyi idős lehettem, amennyi te vagy most. Szerelmes voltam egy fiúba és újságírónak készültem, aki majd tudósít a Kommunista népnek minden kommunista vívmányról, aki élteti a Kolhozt és a nagy vezért.
Mert bizony Szása, kár tagadni én a kommunizmusban és a javak egyenlő elosztásában nagyon hittem.
Igen ám, de Hitler annak ellenére, hogy Sztálinnal szerződés kötötte, megtámadta az országunkat, és én '42 őszén, már mint katona ápolónő a sztálingrádi fronton voltam.

Augusztus végén érkeztem és végig, februárig ott voltam a csata első napjától az utolsóig. Szörnyű mészárlás volt az, nem háború, a németek benyomultak a városba, és utcáról- utcára folyt a küzdelem. Csak a város egyik kikötője maradt a miénk, oda érkeztek egymás után az utánpótlásra szánt emberek, de jelentős részük a hajón meghalt, és akit délben hoztak, az estére vagy sebesült vagy halott volt.
Mi ott a kórházban, néhány orvossal próbáltuk menteni a menthetőt, de eszközünk alig volt, a higiénia teljes hiánya uralkodott mindenen, és aki nem halt meg a sebesülésében vagy amputálás közben, azzal végzett a szepszis.
Ebbe a városba csak befelé lehetett jönni, ki nem ment onnan senki. Éjjel- nappal szóltak az ágyúk, a civil lakosságot kényszerítette a katonaság, hogy példát mutasson és maradjon ott. Gyerekek, felnőttek éheztek. A forró nyár után rettenetes hideg tél jött, és az utcákon mindenütt megfagyott halottak hevertek. Nekem nagyon erős a szervezetem és valahogy ezek a megpróbáltatások csak erősítették bennem a haza szeretetét és az elhivatottságot a kommunizmus iránt.

Aztán, egy januári napon, Hruscsov tábornok szárnysegédjét találat érte. Úgy hozták be a kórházba, hogy mindenki előtt kell gondoskodni róla és nem halhat meg semmiképpen, még akkor sem, ha ezt a sebesülése indokolná. Mindent megtettünk érte, lelkem rajta, én el sem mozdultam mellőle egy egész héten át és láss csodát, a fiatalember túlélte. Kicsit még később is bicegett, frontra már nem volt fogható, de politikai tisztként kiválóan tudott dolgozni. Amikor elhagyta a kórházat, megfogta a kezem, megköszönte az életét és azt mondta, rajtam fogja tartani a szemét és elvtársi szeretettel megölelt.

Amikor véget ért a háború, alig múltam húsz. Már nem érdekelt az újság írás, gyógyítani szerettem volna. Gond nélkül felvettek az orvosi egyetemre, még ajánlást sem kértek, mert mint kiderült, az én kis betegemnek addigra már szava volt a pártban és ő külön ajánlott be a rektornak.
Ott a háborúban a sok kín természetes volt, még a körülményekre is volt mentség. De az egyetemen hamar megtanultam, hogy néha egy ember sorsáról nem az orvos, hanem a statisztika dönt, mert ha túl sok volt a kórházban az ötven évesek halálozása, akkor minden energia arra ment, hogy a következő ötvenesek ne halljanak meg, de ugyanazzal a betegséggel, ugyanakkor, egy harmincöt éves simán mehetett a kórboncnokhoz mert abból, abban az évben még kevés volt. Hamar ráébredtem, hogy ez nekem nem való, ezért az egyetem végeztével nőgyógyásznak szakosodtam, majd elvégeztem a pszichiáter képzést is, mert érdekelt, hogy képes az ember ennyi gonoszságra, amikor egy része meg annyira kívánja a jót?
Azt hiszem, itt követtem el a hibát, ha maradok a sebészetnél vagy a belgyógyászatnál talán elkerülöm azt ami reám várt.

Ekkor Olga néni felállt, és kérte kísérjem be a titkos szobába. Azt éreztem, hogy nem kellene nekem oda belépnem vele, de olyan határozottan mondta, hogy nem tudtam nemet mondani és az is csak egy másodpercig futott át az agyamon, hogy akkor Olga néni nem vajákos, hanem orvos.
A titkos szoba a spájz mögött volt, a befőttekkel teli hátsó polcot kellett a sarkaiból kimozdítani, elmés kis szerkezet volt az, mert annak ellenére, hogy Olga néni nem volt jobb állapotban mint az a Torreádor aki elvétette a szúrást és megtaposta a bika...oly könnyedén mozdította el a súlyos polcot, hogy a falban biztosan volt egy nagyon komoly mechanika.

Én már 3 éve jártam a házba minden nap szinte, Rozival az egészet áttakarítottuk, a katonák itt is mindent összeborogattak, de ennek a titkos átjárónak a nyomára nem bukkantunk volna soha... Odabent egy szűk kis szoba volt, stelázsi szerű polcokkal, egyetlen csupasz villanykörte ami a plafonról lógott, nagyon kevés dohos levegő, úgy tűnik az ajtó nem csak könnyen mozgott, de hermetikusan zárt is. Egy ici-pici fonott szék, egy kicsi asztal a kis helyiség túlsó végén és az mögött még egy szék, a polcokon kívül az ember ilyennek képzelne egy kihallgató szobát. Ablak nem volt és másik kijárat sem. A polcokon vaskos dossziék, mindegyiken ugyanaz a felírat "совершенно секретно" ez magyarul annyit tesz "Szigorúan Titkos"...
Hát ez van itt, gondoltam, a titkok kriptája. Súlyos tettek, súlyos dossziékba zárva, amikről a magamfajta kis falusi huligánnak sejtenie sem szabadna, hogy ez létezik. Olga néni levett a polcról kettő ilyen dossziét, az asztalra dobta őket, majd levett egy nagy könyvet, de abban nem titkok voltak, hanem egy üveg vodka.

Igyunk egyet Szása, rád is, rám is rám fér. Majd töltött két pohárba, amik nagyon hasonlítanak arra, amiből mi otthon a szörpöt ittuk, vaskos bordás falú, vastag poharak, de valamivel kisebbek mint a mienk. Úgy egy decisek lehettek és Olga néni bizony csurig töltötte mindkettőt. Én még sosem ittam alkoholt, talán csak nagy ritkán a papám borából, nyári melegben egy hosszúlépést. De semmiképpen nem egy ilyen erős italt, amiben úsztak az erős paprikák és már a szájhoz érve is égette az ember nyelvét.
Amíg én ezt az egyet legyűrtem, Olga néni megivott még hármat. Én meg arra gondoltam, egy kissé szédülve attól az egytől, hogy jó szaftos történet lehet ez, amihez négy deci vodkával indul be a mesélő lelki gépezete...

Ő leült az asztal túlsó felén lévő székre, én meg arra a másikra, ami a bejárathoz közelebb esett. Mutatta, hogy húzzam közelebb a széket és felém fordította a nagy dossziék egyikét, de még nem nyitotta ki. Csak újra belekezdett a mondókába, ember meg nem mondta volna így a hangjáról, hogy egy korty italt is ivott volna...
De először nem tudtam figyelni a hangjára, hiszen ha Olga néni, negyvenkettőben volt tizenhét vagy tizennyolc, akkor most nem lehet több mint hatvan éves. Ennek köszönheti a kiváló formáját, ezért kell neki a hamvasító amit Rozival megtaláltunk, de vajon miért hazudott a világnak erről és még nekem is az imént, a nagy vallomása előtt?

Egyáltalán ki valójában Olga néni?

Olga néni - Következő rész

 

fotó: Clker-Free-Vector-Images képe a Pixabay -en.

Ha tetszett a tartalom, javaslom, hogy nézz körül a főoldalon. A statisztikákból úgy tűnik, hogy a hírdetések logikája miatt csak a bejegyzések egy része jut el egy-egy olvasóhoz, így bizonyosan találsz még olvasatlan tartalmakat! Jó szórakozást kívánok! Sanyii



Előző Következő