Patológia

Patológia

Sanyii.hu
Sanyii.hu
Múlt

A halál mindannyiunk életének végső állomása. Ez sajnos nem csak ránk igaz, az igazán feldolgozhatatlan tény ebben az, hogy a szeretteinkre is ez a sors vár. Bár az emberiség mióta civilizációk léteznek kutatja az örök élet titkát és talán egy napon el is éri azt, ma még halni születünk... A gyász, a veszteség a legutálatosabb érzések egyike. Egy átlagos hétköznapon mindent megteszünk azért, hogy halálra még csak ne is gondoljunk. Tabuként kezeljük, még rágondolni is vészterhes. Nem volt ez  mindig így, hajdanán a család együtt virrasztott az elhunyt mellett, otthonaikban haltak az emberek, békében mentek el. Ma ez már más, életben tartjuk azt is, akinek már mennie kellene és kórházba visszük azt is, aki sosem tér meg onnan. De! Mi van akkor, ha egy családban nem tabu a halál? Mi van akkor, ha egy három gyermekes anyuka a boncmester, aki rácáfol mindenre, amit egy átlagos ember gondol egy átlagos boncmesterről. Csinos, összeszedett, vidám, vicces és élettel teli... Nem alacsony termetű, alkoholista férfi, aki inkább hentes, mint sebész... Hanem egy szakmáját kiválóan űző szakember, aki az egészségügyi tanár hivatást cserélte a kórboncnokira. Vele beszélgetünk most, munkáról, családról, halálról és ami utána következik...

    • Miért pont a patológia ? Miért nem lettél fodrász, tanár vagy nővér a harmadik belen?
    • Tanár vagyok, egészségtan tanár. Ott indult ez a szerelem. Anatómia, élettan, kórélettan. Mind imádtam. A biológia szeretete pici gyerek korom óta megvan. A humán biológia csak középiskolában jött, az egészségüggyel együtt. Nővér nem akartam lenni. Alapvetően egy intovertált ember vagyok. Nehezen nyílok, nem vagyok jó társaság, szerintem nem lennék jó nővér. Empatikus ugyan vagyok, de ez kevés.... Tanárként szerettek a gyerekek, én is szerettem tanítani, csak az elhelyezkedés volt nehéz egyszakos tanárként. Aztán egy nap úgy ébredtem egy nehéz életszakaszomban, hogy most kell megcsinálnom a boncmester képzést... mindig ez érdekelt és beíratkoztam.

    • Egy pár szóban elmondanád nekem, hogy pontosan mit takar a munkád?
    • Általában ez a foglalkozás az emberek egy jó részénél kivűl esik az érdeklődési körön, ezért aztán tévesen azt hiszik, hogy a boncmester az egyfajta orvos - aki a filmes sorozatokhoz hasonlóan - egymaga állapítja meg a halál okát és időpontját. Ez valójában nem így van, ez egy csapatmunka, ami boncmersterből, patológusból, esetleg szakorvosokból áll. Én boncmester vagyok, a boncmester nem orvos, a patológus orvos keze alá dolgozik. Az orvos az, aki fel tudja állítani a diagnózisokat és meg tudja állapítani a halál okait. Ehhez természetesen boncolni kell, ezt végzi a boncmester, azaz én. Maga a boncolás 20-30 perc, de van előkészítés és rekonstrukciós része is. Ezen kívül az elhunytak ügyeinek intézése a fő feladatunk. Tartani a kapcsolatot a hozzátartozókkal, temetkezéssel, az osztállyal, ahol a halál történt, esetleg a háziorvossal. Elég szerteágazó feladatkör, de inkább csak leírni bonyolult.

    • Tehát ha jól értem, amikor történik egy haláleset, ami boncolást igényel, akkor te vagy az, aki a holttestből kiveszi a szerveket, leméri azokat, majd visszateszi és elindítja útjára a temetésre?
    • Így van. Az orvos függő,  hogy ki hogyan szereti. Van aki szereti a szerveket maga boncolni, van aki nem, annak meg kell csinálni. Van aki a mintákat szereti maga venni, van aki ezt se... Ez is változó. Ha a boncolás végére érünk, a szervek visszakerülnek az elhunytba. Zárjuk, fürdetjük, azután felkészítjük a temetésre. Öltöztetjük, sminkeljük, igény szerint. Az eredeti állapotok elérése a cél.

    • Úgy gondolom, ha valaki tisztes kort megélve kerül az asztalodra, az valahol egy természetes dolog, de mi van olyankor, ha ismerős vagy gyermek kerül eléd? Mi segít túl ezeken a traumákon?
    • A gyerekek valóban nagyon megrázóak, a fiatalok is. Nekik még dolguk lett volna a világon. Úgy gondolom, hogy ezek a traumák egyszer majd felgyűlnek bennem és akkor kell majd megküzdenem ezekkel. Csak résen kell lennem, nehogy burn out legyen majd a vége. Egyelőre még nem sok traumám van. Legalábbis még nem érzem tehernek amit csinálok. 
Nagyon közeli hozzátartozóm nem boncolhatnám és nem.is szeretném. Kis város kórházában dolgozom, így elég sokszor van, hogy ismerősökkel “találkozom”. Legtöbbször jól kezelem lelkileg ezeket a találkozásokat. De ha csak lehet, az ismerősöket mással csináltatom, vagy ha megoldható a boncolás mellőzése akkor úgy... Van hogy muszáj.

    • Gyilkosságok vagy balesetek áldozati is hozzád kerülnek? Vagy azt máshol végzik?
    • Én csak kórboncolást végzek, ami természetes halál esetén történik és a halál okát/okait, megelőző okokat keres.. A hatósági boncolásokat, az igazságügyieket az NSZKK (Nemzeti Szakértő és Kutató Intézet) Igazságügyi orvosszakértői és azok boncmesterei végzik. Itt a szakértőknek kérdésekre kell választ keresniük a boncolás során, amelyek alapján a rendkívüli haláleset körülményei tisztázhatóak. Előfordulhat, hogy kórboncolás közben derül fény rendkívüli halálesetre, ilyenkor a boncolást fel kell függeszteni, jegyzőkönyvezni kell, és azt átadni a nyomozóhatóságnak, az elhunytat pedig át kell jelenteni igazságügyi boncolásra. Ilyen mindössze kétszer történt nálam.

    • Mi volt a legfurcsább eset amivel találkoztál?
    • Rengeteg volt... Ma született báránynak minden új, szokták mondani. Az első szívtamponád amit láttam, az megdöbbentett. Meg amikor látod azokat a dolgokat, amiket eddig csak könyvekben láttál... Legutóbb - ugyan bagatelle - de életemben először láttam vakbélgyulladást. Nem kórházi elhunyt volt, hanem körzetes. Ami annyit tesz, hogy otthon találták az elhunytat, de a halottvizsgálatot végző orvos nem tudta mi lehetett a halálok, így beutalta boncolásra. Gyorsan kiderült a halál oka. Nyilván ez egy kórházi elhunytnál nem lehetett volna, hiszen a kórházban ez gyorsan kiderül. Ugyancsak körzetes elhunyt, akinek meningitise volt.... Ma este is egy körzetes elhunyt mutatott nekem újat. Situs inversusnak nevezett állapot állt fenn nála, ami annyit tesz, hogy minden szerve az ellentétes oldalon helyezkedik el, mindene tükrözve van. Nagyon érdekes volt. Ritka jelenség. Boncolni is furcsa volt, a jól megszokott mozdulatok most itt nem játszottak. Szóval egészen biztosan lesz számomra még sok érdekes a munkám során.

    • Milyen gyakran fordul elő, hogy a halál oka ismeretlen marad?
    • Konkrét számot nem tudnék mondani, nem sűrűn az biztos. Talán 100-ból egyszer-kétszer hümmögünk az elhunyt felett, hogy hát most mi lehetett? Ilyenkor általában a szövettani vizsgálat szokott segíteni, illetve más orvosok, leginkább szakorvosok bevonása. Én egy idősebb orvossal dolgozom, ő elég tapasztalt, az ő szemeinek kevés dolog marad rejtve. Szeretek vele dolgozni, mert igazán szakmai, és rengeteget lehet tőle tanulni.

    • Őszintén szólva, ezt még hallgatni is borzalmas… Mégis mennyire nehéz ezt a munkát lelkileg viselni és mit tanítanak neked az elhunytak az életről ?
    • A kérdés jogos. Az emberek nagy része fél a haláltól, a halottaktól. Saját múlandóságát látja bennük. A halál mindenkit váratlanul ér, felkészületlenül. Senki sem akar sem meghalni, sem pedig azt hogy a szerette meghaljon. De az elmúlás az természeti törvény. Nehéz ezen túllépni. Általában félünk, és tagadunk, tabuként kezeljük a halált. Ösztönös félelem ez. Maga a test, az egy dolog, azt könnyen megszokja az ember. Főleg, ha elég racionális gondolkodású. De azt, hogy halandó, pont mint bárki más, azt nehezen viseli. Nekem azt tanítják az elhunytak, hogy minden nap ajándék. Minden nagy életbölcsesség érzése nélkül. Tényleg az. A halál továbbra is megismerhetetlen marad számunkra, az élet ezzel szemben megismerhető. 

    • Oké, te ezt a munkát választottad, tudod kezelni, de a családod jól fogadta?
    • Semmi ellenvetésük nem volt, az érdeklődési körömet jól ismerték. Nyilván kicsi termetem miatt féltettek, meg ez egy férfias szakma, de tudták azt is, hogy a jég hátán is megvagyok, úgyhogy mindenben maximálisan támogattak. Gyerekek kicsi koruktól úgy vannak nevelve, hogy nincs itthon tabu téma. Így ezt is tudták, saját szintjükön mindent tudnak, és büszkék rám, ez nekem a legfontosabb.

    •  Félsz a haláltól?
    • Nem. Attól viszont igen, hogy hamarabb jön, mint terveztem.

    • Az orvosok egy része szerint a lélek nem más, mint hormonok és vegyi anyagok halmaza, amik az agyi működést befolyásolva érzeteket keltenek bennünk. Te mit gondolsz mi a lélek?
    • Szerintem ez így túlságosan le van csupaszítva. De én nagyon tudományos gondolkodásmódú vagyok, ráadásul szkeptikus, nagyon. Viszont ez, így még nekem is nagyon "hideg" megközelítés. Az igaz, hogy az érzelmeink hormonok által vezérelt dolgok. De, hogy összességében ezek hátterében mi állhat, azt talán még nagyon sokára fogjuk megfejteni. Nem tudok ebben állást foglalni egyelőre. Az emberi lélek és tudat szerintem a legbonyolultabb dolog a világon. Sokszor érzem azt, hogy hiába fejtegetjük... Persze én ehhez nem vagyok elég okos. Csak ezt érzem.

    • Az elhunyton látszik, hogy életében milyen ember volt? Szoktál azon gondolkodni, hogy milyen élete volt annak aki előtted fekszik?
    • Az elhunytakon minden látszik, csak érteni kell őket. Sokszor gondolkozom el rajtuk, igen. Leginkább a nagyon öregeken...Volt egy 100 éves bácsink... Az orvos jegyezte meg, hogy ő biztosan volt a Don kanyarban, meg hogy miket tudna mesélni...na igen… Az elhunytakkal sorsok fekszenek előttünk. Ezt sosem szoktam elfelejteni. 

    • Az interjú előtt megkérdeztem az olvasókat, mi érdekelné őket legjobban a munkáddal kapcsolatban. Válaszolnál ezekből néhányra?
    • Természetesen. 

    1) Volt-e olyan ismertető jegy, ami megmaradt benned?
Igen, több is volt, de ha ki kellene egyet emelni, akkor az egy 95 éves bácsi bal bokáján található tetoválás “kurvák lábhoz” lenne, azt imádtam. 
    • Hú, ez jó, ezt lehet felvarratom. 

    2) Mi volt a legmegrázóbb amivel a pályafutásod során találkoztál?
Sajnos volt ilyen, ugyan nem saját eset volt, hanem igazságügyi, de a mi kórházunkban csinálták meg. 2,5 éves balesetben meghalt kisfiú, akitől az anyukája búcsúzott el... azt nagyon kemény volt végig asszisztálni... Anyaként főleg, azt hittem erős vagyok, de ott utólag kiderült, hogy igen mélyen érintett a dolog. Nem is ott a helyszínen, hanem később manifesztálódott. Szerencsére megvolt a kompetenciáim, hogy feldolgozzam ezt. Remélem, mindig meglesz hozzá a lelkierőm.
    • Ó Istenem!

    3) Hallgatsz-e zenét és ha igen, milyet, boncolás közben?
Igen, hallgatok zenét. Szinte bármilyet, de mivel Kispál és a Borz a legnagyobb kedvencem ezért zömében őket.  

    4) A filmekben a boncolás közben, a boncolást végzők mindig beszélnek az elhunytakhoz, te is szoktál hozzájuk beszélni?
Persze. Ők is emberek. Nyilván nem társalgunk, de elmondom nekik, hogy mi fog történni. 

    5) Sokakban felmerült a kérdés, hogy mennyire elviselhetőek vagy elviselhetetlenek a szagok a boncteremben?
Semmi extra, aki volt már disznóvágáson, leginkább arra hasonlít. Már a belsőség szagára. Nem ugyan az, de jellegében hasonló. Persze a bomló elhunytak, azok kemények tudnak lenni, de a szagot átvenni nem elég egy boncolás. A kórházi elhunytak nem szoktak bomlani nyilván, meghalnak, észre veszik, két órát ott marad letakarva, ahol a halál történt, utána kerül az elhunythűtőbe... így esélytelen. A körzetes kintiek, kik meghalnak, aztán ki tudja hány óranap múlva találják meg őket, azok tudnak kevésbé kívánatosak lenni.

    6) Szoktál-e enni munka közben vagy után?
Természetesen munka közen nem, de mivel naponta tíz holttest is elém kerül, mire végzek vele olyan éhes vagyok, hogy bármit felfalnék. 

    7) Volt aki mégsem volt halott?
Ez kb. kizárt, ma már protokoll az EKG, az meg nem hazudik.

    8) Amikor eldöntöttem, hogy megírom ezt a cikket, tele voltam prekoncepciókkal, előítéletekkel a szakmád irányába. Kellett nekem ez a beszélgetés ahhoz, hogy másképp tekintsek erre a hivatásra. A hétköznapi életben mennyire jellemző, ez a fajta előítélet? Mennyire becsülik meg ezt a szakmát?
Jobbára körülöttem elismerik, de volt egy-két kevésbé konszolidált sztori is.
A legidősebb fiamnak a sulijában van egy srác, aki módszeresen szekálta a gyereket mindennel... megtudta mi a munkám, nyilván elkezdte piszkálni. Persze a fiam elég talpra esett és gyorsan lekoptatta, jó a dumája. Azóta valamiért fél tőlem a srác…
Másik esetben meg egy cikk alatt indult valami szájkarate, hogy a boncmeser nem orvos, csak egy szar okj... ki meg mit akar ezzel... meg különben is mind alkoholista, másként nem lehet bírni.... na mondom oké, gyere el nosza, próbáld ki. Hányni, sírni ekkora arccal nem ér az első tíz percben, utána meg adok zsepit…

    9) Ez eléggé degradáló. Azt hiszem tudatlanságból fakad…
Engem annyira nem hat meg, mondjuk leginkább viccesnek találtam, de biztos sokan gondolkoznak így. Meg mondjuk régen azért más volt a képzés, tény hogy a régiek másként működtek... Szerintem ez abból az időből fakad, amikor még minden rendőr hülye volt a köznép szerint, fogorvos meg csak a párttitkár fia lehetett. Persze minden szakmában vannak emberek akik nem valók oda, de valamiért mégis ott vannak....

    10) A tudományos érdeklődés vagy a perverzió visz több embert erre az útra?
Ha igazán érdekli akkor ez így együtt. Nem tudom mennyire perverz dolog mondjuk egy halott...sosem tartottam annak. Faluról jöttem, ott más volt minden. Gyerekkorunkban megtanultuk mi az élet... Hogy lesz a kiskutya, hogy kerül az asztalra a kolbász... Nem volt tabu se a születés, se az élet se a halál. Valószínűleg a gyerekeim, akik szintén kaptak ebből a hatásból, ők is azért ilyen nyitottak és nem botránkoznak meg. Ugyan ők nem falusiak már a szó szoros értelmében, de van egy tanyánk, ott azért sok mindent tapasztaltak már...

    11)  Milyen ember az olyan ember, aki boncmester lesz ?
Várj, ezen gondolkodnom kell egy kicsit… Szerintem a legeslegfontosabb a jó önismeret, és a kiegyensúlyozott lélek… muszáj. Ha az nincs, akkor vagy a munkád minősége fogja bánni, vagy önmagad. Azért lássuk be, a boncmesterség nem egy tipikus kényszerpálya. Alapvetően érzelmes ember vagyok, tök racionális, már már bántóan az. Szkeptikus, de rengeteg empátia van bennem, ami sokszor teher, sokszor áldás.

    12) Tényleg, engedélyezett az alkohol a boncmestereknek?
Az én munkaköri leírásom tiltja. De mivel ez egy veszélyes munkakör, aligha van olyan boncmester akinek engednék.... az más, hogy ha leszarja az előírásokat... vagy elnézik neki... 

    13) Azt írtad az elején neked is vannak kemény napjaid, megfordul a fejedben az alkohol?
Soha. A kávén kívül nincs más drog az életemben. Ezer évente elszívok egy szál cigit, leginkább buliban, ott iszok egy-két sört, ennyi. 

    14) Az a sok halál, nem teszi számotokra értelmetlenné az életet?
Nem, sőt! 

    15) Ez jó, hiszen bármilyen ember is vagy, azon az asztalon végzed...
Ez így van, de az a nem mindegy, hogy mikor és hogy jutsz oda... Egyébként a halál az egy folyamat... a születéssel kezdődik. Bár ez így nagyon morbid, de így van, meghalni születtünk... A halál megváltoztathatatlan, a viszonyunk a halálhoz azonban megváltoztatható.

Linda, nagyon szépen köszönöm ezt a beszélgetést, ezer dolog kavarog most bennem, életről és halálról, amiket talán megfogalmazni soha sem fogok tudni és kérdésem sincs már több, csak arra kérlek, az alábbi mondatokat fejezd be nekem:

A dohányzás... - pótcselekvés
A patológia nőként... - kemény terep
Az ember legjobban a ............ rombolja a szervezetét. - alkohollal
A vega étkezés... -  átverés (agyrémet akartam írni, de nem akarok senki lelkébe gázolni)
A halál után... - itt maradnak az élők
Szellemek márpedig... - nincsenek
Az ember legnagyobb bűne szerintem... - az érdektelenség
Aki sokáig akar élni az.... - ne haljon meg túl korán...

Az illusztrációként használt fényképek Pászti Linda Tímea gyűjteményéből származnak.



Előző Következő