Pista és Pali

Pista és Pali

A szék Mácsai Pálra vár, ahogy a közönség is.

Lévai_Gréta
Lévai_Gréta
Vendég

Egy színpad és rajta egy szék. Felülről egy darab reflektor világítja meg. Azt gondolom, kimeríti a minimál díszlet fogalmát. A nézőtér szépen, lassan csordultig megtelik. Ha lenne csillár, onnan is lógnának, ami visszatekintve nem is csoda.
A szék Mácsai Pálra vár, ahogy a közönség is. Arra a Mácsai Pálra, akinek a neve mára összeforrt Örkény Istvánnal. 21 éve játsza ugyanis az általa és Bereményi Géza által összeállított életrajzi estet Pistáról. Az Örkény Pistáról. "Jaaa, Ő az az egy perces ürge?!". Igen, Ő. De vajon azt tudjuk, hogy életének milyen viharos szakaszában születtek azok a művek, melyeknek stílusa összehasonlíthatatlanná teszi őket a többi szerző novelláival szemben? Az kiderülhet a wikipediaról vagy az életrajzi anyagokból, hogy jómódú, zsidó patikus családból származott, vagy hogy vegyészmérnökként diplomázott.... de azt nem tudjuk, hogy mire tanította meg, mikor a jég hideg Donnál megkegyelmezett neki és katonatársainak egy usankás, fegyveres katona?
...vagy hogy hogy találkozott József Attilával?

...esetleg, hogy az édesapja mit adott ajándékba a nászéjszakájára?

... vagy hogy miért is volt a pisztolytáskájában mackósajt?

....vagy hogy hogyan élték túl (fizikailag és mentálisan is) a háború viszontagságait, azt nem mondják el a „mezei” fórumok. De szerencsére Mácsai Pál igen! És mi hálásan, csodálattal hallgatjuk!

De ne szaladjunk ennyire előre. A széknél tartottunk. A teremben félhomály van, hogy még éppen hogy lássuk egymást, de ami ennél is fontosabb, a Művész is lásson minket. Hiszen a

 mesében az egyik legfontosabb dolog a szemkontaktus! Akkor tudom elhinni a mesélőnek, hogy el tud repíteni a történetbe, ha a szemébe nézve látom, hogy Ő is velem repül.

És végre belép a színpadra. Ikonikus barna, kord nadrágot, kék kardigánt és szürke zakót visel. Természetesen, ahogy azt illik, taps fogadja... mármint Mácsait, nem az öltönyt. Egyezményes és magától érthetődő taps. Leül a székre és attól a pillanattól kezdve nem tudjuk levenni Róla a szemünket! Ő maga Örkény! Megkérdőjelezhetetlenül.

Kis kulisszatitok: a darabot egy budapesti művelődési házban láttam. Kb. a tizedik perceben a mikroport, amivel hangosították az előadást megmakacsolta magát és folytonos ciripelésbe kezdett. De nem abba a kellemes tücskös félébe, hanem mint amikor a hangfalhoz közel kerül egy telefon, éppen csak annyira, hogy ne tudjuk magunkat 100%-ig átadni az előadásnak. A Művész úr is érzékelte a dolgot és – a laikusok számára észrevehetetlenül – a történetet nem megszakítva, megoldani próbálva a helyzetet, igazgatni kezdte (hiszen igazgató) a ki- és bemeneteket, de a port mindenképp szabotálni akarta a mesét. Egyszer csak Mácsai kilépve a szerepből mindannyiunk meglepetésére levette a portot és így szólt: "Még nagyon sok van hátra az előadásból és 90 percet nem lenne kellemes ebben a zajban tölteniük, úgyhogy próbáljuk meg ezt úgy, ahogy illik, hiszen valaha színész voltam" mondta Örkényi humorral, kedves fél mosollyal az arcán és tovább folytatta technika nélkül. Ez, kérem a profizmus és az alázat. De vissza Pistához.

Mert mire számítunk egy két felvonásos önálló est hallatán? „Egy ember két órán át fog beszélni? Se partner, se díszlet, se zene, se táncbetét? Biztos unatkozni fogok...van büfé?” Jómagam nem láttam még Mácsait ezelőtt színpadon és kíváncsian vártam, hogy fogja lekötni a figyelmem. A válasz: minden erőfeszítés nélkül! Könnyedén, elegánsan, szórakoztatóan... de még mennyire, hogy szórakoztatóan! Egy szó lebegett végig a fejemben: varázsló! ...mert megelevenedett minden könnycsepp, tintafolt, csalódottság, öröm, önirónia, mellőzöttség, EMBERSÉG, félelem, siker és megannyi érzés, ami Örkény életét végig kísérte elég nagy amplitúdókkal. Mesteri csendek, precíz ritmusú poénok, apró, jelzésértékű, de annál elegánsabb mozdulatok. A színészet magas iskolája zajlott a szemeink előtt! És Ő csak mesélt es mesélt a kifejező tekintetével és a simogató hangján, a teremben
nászéjszakájára? ...vagy hogy miért volt a
pedig egy tűt sem lehetett leejteni. A közönség szinte egy emberként, lélegzetvisszafojtva várta a folytatást, vagy csapkodta a térdét a nevetéstől. Mert nehogy azt higgyük, hogy végig a szegény, meghurcolt, tépelődő íróról volt szó! Alázatos gyermek, szerelmes fiú, csalódott férj, önmagában kételkedő sikertelen és sikeres író, édesapa, színházi szerző, beteg idős úr és még sorolhatnám. Sok-sok szerep, amelyekkel mi magunk is tudunk azonosulni. Egy végletekig hullámzó életút egyszerre könnyeden kifejező és irodalmi szépségű nyelvezettel. Mácsai olyannyira azonosul Örkénnyel, hogy egyik pillanatban barátilag a vállára csapnánk, a másikban szorosan magunkhoz ölelnénk...de mindenképp meghívnánk egy sörre, hogy meséljen még.

Nem lehet az előadásról elfogultság és elragadtatottság nélkül beszélni, nézzék el nekem. Receptre írnám fel mindenkinek! Számomra életem egyik meghatározó előadása lett.

Szívből ajánlom mindenkinek az Azt meséld el, Pista című előadást MÁCSAI 'VARÁZSLÓ' PÁL előadásában!

 

Ha tetszett a tartalom, javaslom, hogy nézz körül a főoldalon. A statisztikákból úgy tűnik, hogy a hírdetések logikája miatt csak a bejegyzések egy része jut el egy-egy olvasóhoz, így bizonyosan találsz még olvasatlan tartalmakat! Jó szórakozást kívánok!

Ja, igen! Ne felejtkezz el feliratkozni a hírlevélre az különleges tartalmakért! (jobb fent, zöld gomb)

Sanyii

fotó: Wolfgang Eckert képe a Pixabay -en. 



Előző Következő