Változó kor

Változó kor

Kezdem mesélni, hogy oké, a zene az nem jön be neki, de ami velem történt gyerekkoromban, attól biztosan cifrát fog fosni ott a gyerekülésben.

Sanyii.hu
Sanyii.hu
Hétköznapok

Néha, amikor egy régi dallamot hallok a rádióban, feltekerem a hangerőt, mutatva Milánnak az én időmben még milyen jó zenék voltak. Ő általában csak bambul és fogalma nincs róla, hogy abban mi a jó. Én ilyenkor belehelyezkedem a pózba, amit a szüleimtől láttam, akik az ő szüleiktől és így tovább, egészen az idők kezdetéig, ahol vagy belefutunk a majomba, mint ősbe, vagy a jóisten éppen oktatja Ádámot a paradicsomban, hogy ő bizony gyerekként úgy ette a spenótot, hogy angyalokból toborzott seregének könnybe lábadt a szeme tőle.

Kezdem mesélni, hogy oké, a zene az nem jön be neki, de ami velem történt gyerekkoromban, attól biztosan cifrát fog fosni ott a gyerekülésben. Úgy mesélés közben érzem, hogy helyenként túlzok, nem állítottam meg pusztakézzel a kisboltban az inflációt, és nem én birkóztam két bengával diszkó előtt, hanem a haverom, de történetnek jó, a gyereknek kell az apakép és nyilvánvaló, hogy nem azért rajzol koncentrikus köröket az ablakra, mert baszottul unatkozik, hanem mert annyira le van nyűgözve, hogy muszáj kényszeresen untatnia magát. Igazából pedig nem is hazudok, tényleg hajlamos vagyok erre így emlékezni.

Valahogy az idő egy csillámporral fedi be az emlékeket, amitől azok szebbek és intenzívebbek lesznek, mint amilyennek akkor megéltük. Én például, ha a nagyapámra gondolok, ülünk egymás mellett a kapu előtti padon, ő pedig Matula bácsi hangján meséli el nekem a világot. Persze nem szólít Tutajosnak, de azért magáz és úgy mondja.
"Látja Kisunokám, ott a faros busz mögött lakik a Józsi, annak olyan bora van, hogy aki issza, megszépül"
Amikor ez így eszembe jut, elmosolyodom, és szelíd szeretettel gondolok az öregre.
Pedig a valóság egész más volt. Először is nagyapámnak olyan hangja volt, mint egy idegbeteg hódnak, aki rárántotta a cipzárt a fanszőrére. És nem csak, hogy nem volt Matulásan mély, de még a genetikai örökítő anyagaiban is ez volt a fő jellegzetesség, azaz én is ezt örököltem, meg kicsit apám is...

Többnyire délután nem mesélt nekem a padon, hanem szerzetesre itta magát és komplett miséket celebrált a körtefánál, katicáknak és egyéb bogaraknak, akikről sosem bizonyosodott be, hogy valóban katolikusok lettek volna.
Arról nem is beszélve, hogy a Józsi bácsi bora nem azt szépítette meg, aki itta, hanem mindenki mást, a hatására olyan ronda nőket vettek el, hogy olyanok még a "kalendáriumban sincsenek"... Nem mellesleg a nőket meg csak azért itattak vele, mert olyan savanyú volt, hogy összehúzta a puncijukat.

Szóval ez ilyen, az idő megszépíti az emlékeket. Ez a dolgok rendje, minél messzebb van az időben a mostani pillanattól, annál inkább dolgozik rajta az agy, hogy csak azok maradjanak meg, amiket tényleg értékesnek vél.
Nem minden úgy van, ahogy mesélem, nem toltam el húszévesen hegyeket, nem voltam nagy vagány jampi, sőt csajozógép sem. Nem voltam kamasz koromban olyan, mint a hegyesfaszú szél, nem másztam be minden nő szoknyája alá, sőt...
Tíz éves koromban megnőtt akkorára az orrom, mint a Bazilika kilincs, rémesen néztem ki kamasznak.
Anyám egy ideig nyugtatott, hogy ne aggódjak majd hozzá nő a fejem, nem marad ez így mindig, később, amikor az orrom még mindig nőtt, már ugyanettől rettegett... Tele voltam gátlásokkal, mint minden kortársam, nem voltam jobb semmivel...

Most itt vagyok, közel negyvenöt, és ha úgy akarom, ez mind egy csodás élet része, amit én éltem meg, amire szívesen emlékezem, persze most nem olyan vidám az élet, van bajból bőven, de nyilván majd hatvan évesen úgy emlékszem ide vissza, hogy ez volt erőm telje... Minden fasza volt és még ebben a korban is úgy teljesítettem az élet minden területén, ahogy nem teljesít senki…

...

Ha tetszett a tartalom, javaslom, hogy nézz körül a főoldalon. A statisztikákból úgy tűnik, hogy a hírdetések logikája miatt csak a bejegyzések egy része jut el egy-egy olvasóhoz, így bizonyosan találsz még olvasatlan tartalmakat! Jó szórakozást kívánok!

Ja, igen! Ne felejtkezz el feliratkozni a hírlevélre az különleges tartalmakért! (jobb fent, zöld gomb)

Sanyii

fotó: Gerd Altmann képe a Pixabay -en. 



Előző Következő