Vigyázz rám!

Vigyázz rám!

„Ugye, holnap útra kelünk, Zsebre vágjuk majd a kezünk, Kicsit túl vidámak leszünk? Vigyázz rám!” Dés László

Kárpáti Zsuzsa
Kárpáti Zsuzsa
Vendég

Mindig utált csomagolni. Milyen jó, hogy a gyerekek a nagyinál vannak, most csak útban lennének, akadályoznák a készülődésben. Ha végzett, majd felveszi őket, és már mehetnek is a vonathoz. Bár már ott tartana! Addig még rengeteg dolgot kell elvégeznie.
Módszeresen állt neki a pakolásnak, mint annak idején, mikor a tengerhez utaztak. A franciaágyra készítette össze a holmikat, mellette az éjjeliszekrényen a többoldalas lista, amin ceruzával pipálgatta, amit már odakészített. Saját magát illetően könnyű dolga volt: igazolványok, pár pipereholmi, 2 farmer, pólók, rövidnadrágok, 1-2 pulóver, melegítő, fehérneműk. Papucs, szandál, sportcipő. Fürdőruha? Vacillált. Nem szerette mutogatni a testét, mostanában pláne, de talán egy hét múlva… A néni azt mondta a telefonban, hogy a házhoz tartozik egy nagy gyümölcsös is, körülötte élősövény, ott teljesen maguk lehetnek, még a szomszédok sem látnak át. Odacsapta a fürdőruhát is a kupac tetejére. 
A gyerekek holmijával nehezebb dolga volt. Esőkabátot, gumicsizmát is a csomagolni kell, egy hét- meg egy ötévesnek akkor is kell a mozgás, ha kint az évszázad vihara tombol. Széldzseki, pulóver az esti sétákhoz. Hiába van nyár, azon a vidéken semmi sincs, ami megfogná a szelet. Nem maradhatnak itthon a kedvenc játékok, az alvóállatkák sem. Jesszus, a macis plédet majdnem elfelejtette! Mi kell még? Zárt cipő, ha rossz idő van, kisszandál a játszótérre, papucs, ha strandra mennek. A strandról eszébe jutott, hogy utána kell néznie, hol lesz a közelben kórház vagy rendelőintézet. A főorvos úr azt mondta, jövő héten végre megszabadulnak a gipsztől. „Ebcsont beforr!” veregette meg kedélyesen Kisbálint ép vállát. Kisbálint nem mosolygott, pedig utálta a gipszet, viszketett alatta a nagy melegben. „Elrakhatod majd emlékbe, látom, telerajzolták a barátaid. Nem? Igazad van, csak emlékeztetne arra a csúnya balesetre.” 

Az a baleset… Összeszorult a gyomra az emlék hatására. Jobb, ha inkább a feladatra koncentrál. Aggódva szemlélte az egyre gyarapodó kupacot az ágyon. Rövid tétovázás után lemondott a fürdőlepedőkről és az ágyneműről. Ha nem lesz a szállásukon, majd ott bevásárol, csak lesz a közelben egy nagyáruház vagy hipermarket! Visszaakasztotta a helyére a már odakészített fürdőköntösét, helyette lekapott még két plüssállatot a gyerekek polcáról. Csak a legszükségesebbeket – motyogta magában, miközben a tornyosuló holmik között szelektált. A taxi mindjárt itt lesz, meg kell kérnie a sofőrt, segítsen lecipelni a bőröndöket, egyedül nem fog boldogulni.
Lassan végzett a csomagolással. Körbenézett a lakásban, nem felejtett-e ki valamit. Megakadt a szeme a tükör keretébe tűzdelt fényképeken, o0dalépett. Lekapkodta azt, amelyiken Ancsát tartja a kezében közvetlenül a szülés után, meg amelyik Kisbálint első születésnapján készült. A következő kép felé rebbenő keze lehanyatlott. Az esküvői fotójuk. Szép pár – állapította meg elfogulatlanul, mintha idegeneket nézne. A fiú komoly eltökéltséggel néz a fényképezőgépbe, csinos arcán nincs érzelem. Szinte hallani a gondolatait: ő kérem nősülni fog, a házasság komoly dolog, elköteleződés egy életre, nincs itt helye semmiféle vigyorgásnak! A jóképű fiatalember mellett törékeny lányalak. Nem a kamerára fókuszál, a fiút nézi, elvakult rajongással. Karcsú keze a hasán, mintha védeni akarná, arcán reménykedő mosoly. 
A fényképről a tükörképére siklott a tekintete. Hátrarázta a haját, hogy láthatóvá váljon az arca bal felét elcsúfító zúzódás. Megtapogatta, de már nem volt érzékeny az érintésre, csak a látvány volt ijesztő. Ujjaival visszagereblyézte a fürtjeit, hogy újra eltakarják a sebet. Így. Még egyszer körbepillantott: vajon lekapcsolt mindent? 
Igazából mindegy. Kilépett az ajtón, vissza se nézett. 
 



Előző Következő