Sanyii a mentális tajgetosz

Nagy divat ilyenkor élményt, például wellness-hétvégét ajándékozni. Pezsgőfürdő, koktélozás, szobaszerviz… Hm. Na ez az, amire huszonévesen nem volt pénzünk, harmincasként nem volt kire hagyni a gyereket, most meg nincs, aki addig ellássa az állatainkat.

Tóth Ágostonné, született Horgos Ágota ott állt az osztállyal szemben, és próbálta leplezni végső kétségbeesését.

Szelíd óriás ő, én meg mint egy kutya ülve. Csaknem 30 centivel magasabb nálam, szóval indokolatlanul sokat látom a mellkasát, ellenben ha a szemébe akarok nézni, belefájdul a nyakam. Ha ordibálni akarok vele, előtte meg kell kérnem, hogy üljön le.

Ha jól csináljuk, csemeténk úgy gondolja majd, hogy elismerjük kitartását, és még jobban fog minket szeretni. Nyilván, mert még nem tudja, mi következik ezután.

- Istenem, ezek a combok! Gondolnád róla, hogy ő is ’68-as, mint te? – üvölt ki a konyhába a tévét bámuló százhúsz kilós Guszti bácsi.

Csak ez a szakrajz ne lenne, már két órája kínlódok vele! Utálom. Én a fát szeretem: végigsimítani a deszkát, eltervezni a csapolások, bemarások helyét… már a nyers fában is látom a bútort, amit készíteni fogok belőle. Pista bá, a gyakorlati oktató azt mondja, van érzékem a szakmához. Biztat, hogy ne adjam fel.

Tudom, ki vagy. Ismerlek jól, pedig sosem találkoztunk. Rengeteg mindent tudok rólad. Miért vágsz ilyen rémült arcot? Te akartad, hogy mások is tudják rólad mindezt.

Már hazafelé készülődött, amikor meghallotta a telefonja pittyenését. Üzenete érkezett. „Ma este? ;)” Lángba borult az arca. „Várlak!!!” Pötyögte a gy...